KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mese a szerelemről

Gyenge Zsolt

 

Mademoiselle Chambon­ – francia, 2009. Rendezte: Stéphane Brizé. Írta: Stéphane Brizé, Florence Vignon. Kép: Antoine Héberlé. Zene: Ange Ghinozzi. Szereplők: Vincent Lindon (Jean), Sandrine Kiberlain (Véronique), Aure Atika (Anne-Marie), Arthur Le Houérou (Jérémy). Gyártó: TS Productions / Canal+. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 101 perc.

 

Michel Gondry tavalyi dokuja egyik nagynénjéről szól, aki a francia oktatási rendszer sajátosságai miatt egész életét utazó tanítónőként töltötte: helyettesítőként egy-két év után állandóan továbbállt, beutazva az egész országot. Ebből az életformából kapunk ízelítőt Stéphane Brizé legújabb mozijában, amelynek középpontjában egy derék, házasságban élő kőműves és fiának kissé csúnyácska (helyettesítő) tanítónőjével folytatott románca áll.

A film legjobb jelenetében (a legelsőben) egy pikniken a kőműves és felesége közösen igyekszik megoldani gyerekük bonyolult grammatikai kifejezésekkel megfogalmazott, életidegen nyelvtanfeladatát. A tudományoskodó oktatás kritikájaként is felfogható jelenet valójában a később kibontakozó szerelmi történet két pólusa közül igyekszik az egyiket kibontani: ez az egyszerű, nehézkesen fogalmazó, de jóravaló kőműves találkozik majd a könyvek és klasszikus zenei CD-k közt élő értelmiségi nővel. A férfit nem a tanárnő szépsége vagy érzékisége nyűgözi le – a Chambon kisasszonyt középszerűen alakító Sandrine Kiberlainből mindkettő végletesen hiányzik – hanem az a kifinomultság, légiesség, ami a szerző szerint egy szellemi munkával foglalkozóból alapvetően árad, ha azt egy munkás nézi.

Stéphane Brizé – ha több muzikalitás szorul bele – sanzonénekes lehetett volna, hiszen filmjeiből egyértelmű, hogy a világot és az emberi kapcsolatokat a francia slágerek paneljein keresztül látja. A sanzonok ugyanis abban különböznek a popzenében megszokott zeneszámoktól, hogy valójában narratív monológok, amelyekben az énekes elmeséli fájdalommal és beteljesületlen vágyakozással teli (szerelmi) sztoriját. A Mese a szerelemről pont olyan, mint egy hosszúra sikerült sanzon: érzelmesen búgva, klisékbe burkolva mondja el egy nagy lelki felindulással járó, de lehetetlen szerelem történetét, amelynek fordulópontjait drámaira hangolt határhelyzetekbe sűríti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10385