KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hamupipőke

Varró Attila

Cinderella – amerikai, 2015. Rendezte. Kenneth Branagh. Írta: Aline Broosh McKenna, Chris Weitz. Kép: Haris Zambarloukos. Zene: Patrick Doyle. Szereplők: Lily James (Ella), Cate Blanchett (Lady Tremaine), Richard Madden (Károly), Derek Jacobi (Király), Helena Bonham-Carter (Tündérkeresztanya). Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 112 perc.

Az irodalmi klasszikusok rekontextualizálásáról híres Kenneth Branagh talán ideális választásnak tűnhetett a Burton-féle Alice és Jolie Demónája után az újabb merész – netán szerzői – Disney-átiratra számító nézőknek, ám az elmúlt évek feledhető álomgyári férfimelói (Thor, Jack Ryan) ismeretében aligha meglepő a Hamupipőke ihlettelen bérmunkája: ez a brit rendező már régen nem az, aki nindzsa-támadással indít egy Shakespeare-romkomot . Sokkal keserűbb csalódást jelent a friss mesefilm elképesztő idejétmúltsága: a stúdió biztonsági játéka folytán a 65 éves rajzfilm élőszereplős digitál-remake-je pereg a vásznon, amelyhez elemelték ugyan a klasszikus mese jóval működőképesebb női kalandfilm feldolgozásának (Örökkön-örökké) számos motívumát, de sajnos pont nem azokat, amelyek új színt vinnének a megfakult Disney-giccsbe, többé téve az 50-es évek kertvárosi nej-szerepébe beszocializáló mézédes tanmesénél.

Míg a Vadregény nemrégiben kusza mondanivalójához a népmese-gyökerekhez hívebb sötét Grimm-verziót választotta kiindulópontként, a vadonatrégi Hamupipőke a szalonképessé finomított Perrault-változatból táplálkozik, így már az alapanyag megfosztja a történetet mindattól, ami legalább a kisgyerek-közönség számára izgalmassá tenné (szemben a friss francia Szépség és Szörnyeteg-gel, ami egyszerre szólt a felnőtt közönséghez és célozta meg az óvodás-ösztönént) : passzív hősnője könnyes szemmel tűri az elnyomó nagytestvérek és az apai szívet elrabló (mostoha)anya kínzásait, majd krisztusi gesztussal bocsát meg az ellene vétkezőknek. Branagh színtelen meséje hiteles érzelmek, valódi indulatok híján csupán üres fantáziakép egy képzeletbeli közönségnek, amely mindössze maroknyi Disney-igazgató és oktatási államtitkár fejében létezik, tömegbázisát vesztett szomorú propagandadarabja egy hajdani (stúdió)aranykornak – érthető, rendezője miért ábrázolja művészénjét immár a szervilis udvari festő mellékalakjában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12161