KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fallal szemben

Vincze Teréz

 

A török származású, német rendező, Fatih Akin filmje, amely az idei Berlini Filmfesztiválon nagy sikerrel debütált (a fesztivál nagydíját, az Arany Medvét nyerte el), egy ősrégi, jól bevált motívumot (tragikus szerelem) vegyít egy ugyancsak nagy hagyományú és mostanában újra igen divatos elemmel (etnikai és kulturális különbözőség). Kézenfekvő lenne, hogy a hamburgi török diaszpórához kapcsolódó történet, a korosodó (de határozottan karizmatikus) alkoholista csavargó (Cahit) és a csodaszép török lány (Sibel) szerelme valamiképpen a németek/nyugat vs. törökök/muszlimok erővonal mentén szolgáljon tanulságokkal, de – mondhatni, szerencsére – a film a hangsúlyt olyképpen helyezi át, hogy mindez a modernitás és a tradicionalitás ellentéteként jelenjen meg.

Sibel szigorú muszlim családjától szeretne menekülni, s egyetlen kiutat lát: álférjet kell találnia, hogy az álházasság fedezékében szabadon élhessen. Természetesen megfelelő török férfire is szüksége van tervéhez, választása Cahitra esik, akit egyik sikertelen öngyilkossági kísérlete után ismer meg a kórházban. Az önpusztító nihilista és az önpusztító hedonista kezdeti érdekházasságából és szigorúan praktikus funkciókra berendezett kapcsolatából – minő meglepetés – lassanként kezd kibontakozni egy nagy szerelem, amely még azelőtt tragikus véget ér, hogy valóban elkezdődhetne.

Cahit és Sibel története: akár egy archaikus szerelmi ballada, amolyan jófajta népköltés, és pontosan erre játszik rá a film szerkezete is, amennyiben történéseit egy tradicionális török zenekar útikönyveket idéző isztambuli háttér előtt előadott szerelmi balladája tagol fejezetekre. S ahogy a film egészében is csak látszólag fontos az etnikai színezet és sokkal fontosabb a tradíciókhoz való viszony, úgy a zenekar esetében is csak a zene tradicionális, amúgy elegáns öltönyben feszítenek.

A film rendkívüli erejének forrása a két főszereplő pompás játéka, ahogyan a két – teljesen másként – szilaj, önpusztító és kiúttalan figura lassú átalakulását, összecsiszolódását és tragédiába forduló sorsát megformálják. Kiemelendő még a hallatlan érzékkel adagolt humor, amely többnyire az emigráció és a tradíció tematikájához kapcsolódva bukkan elő, illetve a szereplők jellemét árnyalja. A Fallal szemben összességében szép példája annak, hogy a művészi siker legfőbb záloga az a bizonyos – nehezen meghatározható – arányérzék, semmi más.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1608