KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végső állomás

Glauziusz Tamás

 

Ebben a tucatfilmben a fiatal színészek szembeszökően gyenge játéka a legfigyelemreméltóbb. Kár, hogy bármely európai amatőr-társulat színvonalát elbukják, hiszen a hollywoodi film utóbbi években fontos és érdekes vonulata lett a „tini-horrornak” vagy talán „college-horrornak” nevezhető filmfajta. Bennük gimnazisták vagy húsz év körüli (és sohasem idősebb) egyetemisták követnek el bűnöket, majd válnak bonyolultan kitervelt és rendkívül véres bosszú áldozataivá. Az idevágó fontos (nem feltétlenül jó) filmek ismertebbjei: Sikoly 1 és Sikoly 2, Tudom mit tettél tavaly nyáron, Urban Legend (magyar forgalmazásban Rémségek könyve). A Final Destinationt nem azért nehéz közéjük sorolni, mert még színészei játékánál is gyengébb, hanem mert nem bűnfilm. Diákhősei ugyanis semmiféle bűnt nem követnek el, titkuk sincs és bosszút sem forralnak. Ellenfelük ugyanis maga a nagybetűs Halál, „akinek” látványos repülőgépkatasztrófás terveit az egyik fiú megsejti, és az indulni kész (majd felrobbanó) gépből kivezeti néhány osztálytársát. A Halál ezután sorban végez a szökevényekkel, hogy aztán, nagy és látványos katasztrófa-jelenetek után többször is melléfogva mégis megtorpanjon.

Amikor a halandó emberek ellenfele a halhatatlan és mindig győztesnek látszó Halál, akkor nem a bűnfilm kategoriájában vagyunk. Horrorfilmnek vagy thrillernek sem hívhatjuk az ilyesmit. A borzalom és iszonyat diadalmasan masírozhat ugyan ezen a vásznon, de csak természeti csapások sorozataként (katasztrófafilm – talán a nemesen klasszikus horror legméltatlanabb ellentéte), gondolati háttérként meg öblös butasággal gomolyog sátáni-túlvilági, „filozofikus” filmek minden bölcsessége. A Final Destination szuperszonikus repülőgéphez méltatlanul tétován tévelyeg, zakatol és dübörög ez utóbbi filmfajták sinein. Természetesen a néző nem kategoriák szerint szeret vagy nem szeret egy filmet. Attól, hogy nem felel meg a bűnfilm nem is annyira „szabályainak”, hanem alapvető műfaji feltételeinek, a Final Destination még lehetne érdekes film. Mégsem az, hanem buta és fantáziátlan mozi, ahol a harsogóan üres katasztrófaszcénák is egyre unalmasabbak, s a Halál meg a Végzet óvodás filozófiájából a klipek látványa marad csak a mozivásznon. Rendezője kétségbesett küzdelmet vív, na nem a Halállal, hanem a filmcsinálás szakmai minimumával, s ha végül tán „elégséges” érdemjeggyel távozik a vizsgabizottságtól, az ingerült unalmukban tán a kritikusoknál is szigorúbb nézők nyomatékosan bevéshetik a szekundát. Jegyvételükért önmaguknak is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3125