KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Krokodil Dundee

Ardai Zoltán

Minden kor előkelőit izgatták az elmaradottabb kultúrákból érkező jövevények, de az előkelő nők ilyen vonzalmai csak a felvilágosodás idején, a civilizáció-kritika jegyében kaptak előnyös erkölcsi megvilágítást. Voltaire regénye az „értelmes vademberről” örökösen megújuló divatot teremtett: ahogyan a 18. század nyitott szellemű francia kisasszonyainak, éppúgy a mai nemzetközi jet-set szépeinek is az áll a legjobban, ha egzotikus figurákkal mutatkoznak a maguk szokott környezetében. Persze ami a gazdagok világában legfeljebb szalonbotrány, az regényekbe és filmekbe foglalva milliók mulatságának és meghatódásának tárgya, akármelyik évtizedet írjuk. A jelen moziközönsége ugyan kevéssé fogékony már a Tarzan-sorozat filmjeire, de csupán azért, mert zavarja ezek nyílt és egyszerű érzelgőssége. Az új világsiker, a Krokodil Dundee is szentimentális film, csakhogy rejtetten az, hiszen komédia. Itt a messziről jött, acélos arcú főhős értetlenül ténfereg egy bidé körül, sőt mélyebb humorú pillanatok is akadnak, egy-egy olyan jelenetben, amelyben Dundee nem „a nagyváros jelenségeit”, hanem éppen a mai New York-i élet szokásait értelmezi át a maga észjárása szerint.

A napszítta krokodilvadászért New York egyik sajtómoguljának bámulatos alakú leánya helikopterezik el – állítólag az őserdőbe. (Jól láthatjuk most, mennyire ritkásak a mai őserdők. Ha „a Föld tüdeje” így zsugorodik tovább, pokoli helyzet állhat elő: a helikopterrel kutató lányok sem bukkanhatnak már férfias férfiakra, miközben öltönyös udvarlóik ellenszenvesebbekké válnak, mint valaha.) Dundee és a dáma kapcsolata a metropoliszban is imbecillis reklámmeseként folytatódik – csak néhány motívumában van köze a való élethez –, mégis magával sodorja a nézőt. Ennek titka az, hogy a műfaji megformálás ezúttal tökéletesen megfelel a mese idétlen jellegének. A Krokodil Dundee burkolt (ének nélküli) operett-musical, amelynek végső, boldog tömegjelenete már igazi finálé: a szereplők énekszerű kiáltozásai közben hallható zene valójában nem zenekíséret, hanem szinte maga a cselekmény beteljesítője.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/08 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5217