KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Hat év történelem

Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott

Mezei András

 

Megéltem-e valóban a második világháborút? Annak terjedelme nem haladja-e meg a résztvevő részvételét, „nagy idők nagy tanúinak” hangzatosságát? Ma már bevallhatom: alig tudok valamit arról a korról, melyben 12 éves gyerekként az óvóhelyen egy szál meztelen villanykörte alatt féltem a bombák süvítéseit, a becsapódásokat, a távoli házak omlását – mintha a fölöttem elsötétedő villanykörtével oltották volna ki végleg a romba dőlt lakónegyedek összes csillárait. Az úgy nevezett cekas, az izzószál narancsvörös kígyója azonban nem aludt ki végleg a távoli rövidzárlattól. A pizsamás fiúnak jelzést adott: mi történt egyetlen robbanás pillanatában azalatt, amíg ő az óvóhelyen elhomályosodni és újra világítani látta a csupasz villanyégőt.

Elképzelte a lebombázott házat, hiszen addig is látott már olyant – de a távoli valóságot, mely szintúgy abban az egyetlen pillanatban találkozott sorsával, a képzelet nem fényképezhette le: az épp akkor előretörő szovjet csapatokat Sztálingrád körül. A hómező perspektíváját, mely mind keskenyebbé válik az egykori filmfelvevő látószögében, s a túlélő ma látja összezárulni azt a „harapófogót” – melynek a pizsamás kisfiú végül is életét köszönhette.

Most, hogy húsz részben mutatja be a Magyar Televízió a gyerekkorát, mondhatnám némi túlzással: ő is benne volt mindabban, amit a dokumentumképeken ma látni lehet: hallotta a front moraját, a földalatti égzengés üzenetét a városon túlról. A kapu mélyedésébe húzódva, onnan kitekintve látta a behavazott, fölkoncolt halottakat: „így járnak a katonaszökevények!” – látta a piros ejtőernyőket kinyílani a körülzárt, ostromlott város felett, mintha pipacsos mező tavaszodott volna odafönn. Aztán a torkolattüzeket. Az alacsony égre írt háborús lázgörbéket. Romokat. Téglák beleit. A haslövéses hangját hallotta visszhangozni a kapu alatt. Látta a liberátorok „égi seregének” pikkelyes csillogását. Hallotta a már-már kozmikus görgeteg erősödő, halkuló monotóniáit, mégis, azt kell, hogy mondja, alig élt át valamicskét a második világháború teljességéből. Ha akkor meghal, alig vitt volna magával emléket, rálátást a második világháborúra. És ez az a teher, mellyel a halottak bízzák meg az életben maradottakat. Éljék át totálisan: a fasizmus kezdetben mindig megszerzi a maga előnyét, hiszen nincsenek erkölcsi meggondolásai. „Izzó” hitekkel csapja be saját ágyútöltelékeit: az Európát tűz- és lángtengerré változtató „birodalmi németeket”. Egy „meggyőződés” nevében indul a villámháború, és hússzor ötven percen át láthatjuk szüntelenül: micsoda villámokat „földel le” teljes szélességében az orosz föld! De mégsem a látvány rendít meg, a pusztítás mechanizmusának képsorai végül is egyhangúak: torkolattüzek, kiégett városok, szétrobbanó repülőgépek kopírozódnak egymásra. Engem a képi térközökben levő, a szemmel láthatatlan, a fényképezhetetlen történések érdekelnek ebben a filmsorozatban: a tankot vásárló „harckocsizó máriák”, a Moszkva előtti hóragyogásos „no pasaran” benső díszszemléje az elhatározásban. Leningrád hősi temetőjének előképe a nélkülözésben fölmagasló nép akaratában, s ahogy egy sebesült partizánt három halál árán sem hagynak a golyózáporban Natasák, Olgák és Nagyák, az északi csillagfény: tizenkét éves kisfiú lámpa világította arca az óriás esztergagép mellett valahol Szibériában – ők érdekelnek mind a húsz részben: ± hadijelentésekből kielemezhetetlen lelki tartalmak, mert lelki nagyság nyert háborút végül is, nem a fegyverek –, miközben az én óvóhelyi villanykörtém itt, Budapesten egyet hunyorgott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7918