|
|
|
Láttuk mégAz elnök elrablásaSimándi Júlia
Hogy ez az ízig-vérig amerikai film miért kanadai, azt állapítsák meg az adóellenőrök. De, hogy nekünk mi szükségünk volt rá? Nem mintha színvonaltalan vagy éppen selejtes áruról lenne szó, ellenkezőleg: nagyvonalúan megrendezett politikai krimi pereg előttünk. A monumentális tömeg-totálok feszes ritmusban váltakoznak egy-egy akció mozzanatainak szuperközelijeivel: egy lenyomódó kilinccsel, egy bekapcsolódó relével, egy félelmetes szempárral, satöbbi. Az izgalmas vágás mellett feszültségfokozó szerepe van a zajoknak és zörejeknek is. (Ezt az átgondolt hatásmechanizmust csak a csapnivaló szinkron teszi tönkre.) S biztos, hogy másutt, például nyugaton, a történettel sincs az égvilágon semmi baj. Csak itt, nálunk kelt megrökönyödést a megnyerően okos, rugalmas és igazságos, szellemes és tevékeny, ráadásul idős kora ellenére roppant férfias amerikai elnök, és elrablója, a cezaromániás kéjgyilkos, az antikapitalista forradalom nevében gyémántokat rabló exgerilla története. Persze, bizonyos mértékig számíthatunk a nézők politikai tisztánlátására, mellyel különbséget tudnak tenni forradalmár és terrorista, a filmbéli mese-elnök és Ronald Reagan között. S számíthatunk arra is, hogy a krimi-izgalmak, az újszerűen kiagyalt emberrablási lelemények, s a kanadai és az amerikai rendőrök civódásai feledtetik a film politikai szándékát, politikai világát, amely – úgy tetszik, nem más, mint – Amerika apológiája. Számíthatunk erre, hiszen nyilván ez történt a film átvételekor is.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1224 átlag: 5.67 |
 |
|
|
|
