KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az áruló szív

Kovács Marcell

Tell Tale – amerikai-brit, 2009. Rendezte: Michael Cuesta. Írta: Edgar Allan Poe története alapján Dave Callaham. Kép: Terry Stacey. Zene: David Buckley. Szereplők: Josh Lucas (Terry), Lena Headey (Elizabeth), Brian Cox (Van Doren), Beatrice Miller (Angela), Ulrich Thomsen (Lethe). Gyártó: Artina Films / Poe Boy / The Steel Company. Forgalmazó: Best Hollywood. Szinkronizált. 92 perc.

Dicséretes az a megértő figyelem, amit a feltörekvő hollywoodi forgatókönyvíró, Dave Callaham az egyedülálló apáknak szentel. Az apokalipszis lovasaiban egy két fiúval küszködő rendőrnyomozóra bízta a misztikus gyilkosságsorozat ügyének felgöngyölítését, most pedig egy kislányát egyedül nevelő informatikus kerül bajba, pedig amúgy sem könnyű az élete. Szívátültetés után lábadozik éppen, miközben a fejlődési rendellenesség következtében mozgáskorlátozott kis Angelának is fokozott gondoskodásra van szüksége. Szerencsére az új szív jól működik, csakhogy nem várt mellékhatásként hamarosan lidérces látomások jelentkeznek, és ez még csak a kezdet.

Callaham azzal biztosan nem vádolható, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül láttatná a világot, számos egyéb tekintetben azonban joggal érheti kritika. Először is csalafinta módon Poe-adaptációnak tünteti fel sztoriját, holott azt nyilvánvalóan a hongkongi Pang fivérek szervcserés horrorfilmje, A szem ihlette. Nagyobb baj, hogy ezúttal sem tudott választani a családi melodráma és a B-kategóriás thriller között, és ezzel jócskán megnehezítette Michael Cuesta rendező dolgát, aki derekasan egyensúlyozik az érzelmek és az izgalmak határán, ám végül egyikből sem mutat eleget. Itt is, ott is felvillannak érdekes motívumok, de a kibontásuk rendre elmarad, így a hihetőség és a hitelesség is súlyos csorbát szenved. A komolykodó hangvétel és a képek modoros eleganciája mélyreható élményt ígér, de a mélységek csak nem akarnak feltárulni. Egyes pillanatok szinte shyamalani feszültséget sugároznak, máskor mintha A gépész bizarr titokzatossága áradna a vászonról, és a melankólia széles hullámai időnként majdnem Az amerikai barát magasságába csapnak. De mindig csak szinte, és mindig csak majdnem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10073