KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A pap gyermekei

Margitházi Beja

Svećenikova djeca – horvát, 2013. Rendezte: Vinko Brešan. Írta: Mate Matisić. Kép: Mirko Pivcević. Zene: Mate Matisić. Szereplők: Kresimir Mikić (Don Fabijan), Niksa Butijer (Petar), Marija Skaricić (Marija). Gyártó: Continental Film. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 93 perc.

Könnyű nyár eleji komédiának ígérkezik a kis dalmát szigeten népszaporulatért aggodalmaskodó fiatal pap története, aki ügybuzgalmában a helyi trafikossal, majd egy őrült patikussal is szövetkezve óvszerlyukasztással és vitaminokra cserélt fogamzásgátlóval igyekszik érvényesíteni a katolikus dogmákat – a haza becsületének helyreállítása mellett titkon saját reménytelenül stagnáló népszerűségének emelkedését is remélve ettől a nem egészen etikus magánakciótól. Az európai komédia legnépszerűbb hagyományait, a brit kisvárosi komédiák miliőjét, helyenként az Amélie karaktereit és humorát, nyomokban pedig Kaurismäki groteszk világát is megidéző A pap gyermekei ennek jegyében az első fél órában fel is sorakoztatja a kötelező figurákat (népszerű idős pap, falu bolondja, meleg polgármester, megesett kamaszlány, falu bikája) és eljut a kiszámítható bonyodalmakig (gyerekek születnek, kényszerű esküvők köttetnek, turisták rohamozzák meg a „termékeny” szigetet) – a folytatás azonban olyan váratlan fordulatokat vesz, hogy komoly kétségeink támadnak afelől, hogy ez még mindig vicces-e.

Vinko Brešan sokadik, hasonló témára variált opusa az új évszázad legnépszerűbb horvát filmje lett saját hazájában, ami nem is annyira A pap gyermekei önértékéről, mint a megtépázott hazai filmgyártás aktuális helyzetéről állít érdemlegeset. Pedig képileg egészen elragadó az összhang: szűrt, meleg színek (Amélie), frontális poén-kompozíciók (Kaurismäki) tanúskodnak a profi operatőri stábról, a színészek még pont jók, a repetitív háttér-harmonikázás belesimul a mediterrán hangulatba, de a színdarabból készült forgatókönyv az utolsó félórában olyannyira belemelegedik az egyre komorabb következmények adagolásába, hogy alig tehetünk mást, mint Don Fabijannal együtt tehetetlenül és dermedten figyelni, hogy a kezdeti komédia hogyan fullad drámába, majd végzetes tragédiába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11905