KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

6,9 a Richter-skálán

Barkóczi Janka

6.9 pe scara Richter – román-bolgár, 2016. Rendezte és írta: Nae Caranfil. Kép: Vivi Dragan Vasile. Szereplők:  Laurenţiu Bãnescu (Tony), Maria Obretin (Kitty), Teodor Corban (Apa). Gyártó: Cinema-Film H.I.P. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 116 perc.

 

Tony, a közepesen tehetséges, mellőzött színész minden erejével a nagy kiugrásra készül. Címszerepet kapott az Orfeusz és Euridiké történetéből készült bárgyú musicalben, ahol a színházigazgató szeretőjéből lett hisztis primadonna mellett végre megmutathatja, hogy mire képes. A próbák jól indulnak, de a férfi egyre nehezebben tud a karrierjére koncentrálni, mert közben fenekestül felfordul a magánélete. Feleségével egy kisebb földrengést követően új otthonba költöznek, amit a depresszióval és önértékelési zavarral küzdő asszony rendez be. Míg Kitty a feng shui előírásainak megfelelően dekorálja a lakásban a „hírnév-sarkát”, a férj felfedezi, hogy nem kötöttek túl jó üzletet, mert az épület szerkezete egy következő földrengést már nem bírna ki. Az ingatlan mellett házasságuk alapjai is rogyadoznak, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy váratlanul Tony rég nem látott apja is feltűnik, aki náluk kíván tölteni néhány éjszakát.

Nae Caranfil (Közelebb a holdhoz, A többi néma csend) filmje rutinból hozza a román újhullám minden stiláris erényét, emellett azonban nem mutat sok eredetiséget. Kiváló színészek (Laurenţiu Bănescu, Maria Obretin, Teodor Corban) replikáznak egymásnak a sokaknak ismerős kispolgári helyzetekben, elrajzolt karakterek, finom irónia és remek dialógok szórakoztatják a nézőt. A nőcsábász papa, a szerencsétlenkedő fiú és a neurotikus feleség jeleneteit egy lehetséges természeti katasztrófa szürreális képei lazítják, azonban a kettős szerkezet a film háromnegyedénél kifullad, többé nem köti le a figyelmünket. Kevesebb fordulat, kevesebb mellékszereplő, kevesebb álomkép ebben az esetben több lett volna, mert így bármilyen jókat kacagunk is közben, a végére valahogy nem áll össze semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13251