KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Revans

Sneé Péter

 

Mesterkurzuson kellene tanítani Tony Scott filmjét Hollywood után ácsingózó önjelölt profijainknak. Itt csakugyan a helyére került minden, egy milliméterrel sem arrébb. A mozdulatlannak ható idillbe megfelelő tempóban érkezik a sötét fenyegetés, s kellő pillanatban freccsen a vér, robban a konfliktus, hogy a bosszú sodrán idővel a könnyfakasztó, méltóságos búcsúhoz evickéljünk. A gondtalan, mert dúsgazdag ifjak természetesen nyomban egymásba szeretnek, a gonosz vénember pedig – holmi köznapi milliárdos – hoppon marad. Csupán azért nem kacagunk rajta, mivel tragédiát látunk, minek közismerten szomorú a vége: mutatósán és hosszan haldoklik a hattyúnk...

Addig sem nélkülözzük a látványosságokat, vadászrepülők bukfenceznek, s milliomosok luxuslakosztályaiban, Mexikó festői tájain pereg a történet, ahol minden szép, sőt, szebb a szépnél. Úgy szűrőzik a tenger képét, hogy természetes kékjénél sokkal kékebb legyen, miként az alkony is vörösebb minden lehetőnél. Gúny? Ugyan, az irónia meg se környékezne senkit. A néző hamisítatlan színorgiában tobzódik, hang-özönben pancsol a Szent Dramaturgia előírásai szerint. Itt minden érte van, őt szolgálja.

A hősöknek nincsen külön sorsuk, életük, levegőjük, aki betöltötte feladatát, eltűnik. Volt-nincs, senkise bánja. Megálmodhatatlanul tökéletes Utópiára bukkantunk, ilyet csak profimód lehet alkotni, kész receptek szerint, melyeket Cronin, Courts-Mahler és társaik hagytak az utódokra. A modern technika kínálta lehetőségeken felül semmi újjal sem találkozhatunk hát, csupán a brutalitással.

Míg a századelőn a konverzáció és az elvágyódás volt a sikk, ma a szemünk-se-rebben gyilkolászás dívik. Meg egy kevés erotika, nem sok, mert az bántó lehetne, hiszen a lélek emelkedettsége fontos. A büntetésből örömlánynak eladott, kuplerájba zárt hősnő is galambokat csókolgat főállásban a munkahelyén. Ez az, amire vágytunk; szelíd parancsokra: sírj! nevess! szurkolj! Minek a sok magyarázat, indoklás, fáradsággal kihámozott és elkeserítően konok összefüggés?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4079