KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A halálraítéltek utcája

Szemadám György

 

Ez az ausztrál film olyan – kicsit sivár, kicsit lerobbant – külvárosban játszódik, ahol az utca egyik oldalán koreai veteránok, a másikon pedig volt vietnami frontharcosok laknak a családjukkal. Lassanként megtudjuk, hogy az itt élők között egy kislánynak agyfunkciós zavarai, az egyik veteránnak furcsa, agresszív térítési rohamai, filmünk főhősének pedig elmúlni nem akaró kiütései vannak. Ekkor még reménykedik a néző. Azt gondolhatja, hogy a film lassú, „elaltatós” kezdése olyan dramaturgiai fogás, mely a váratlanul felgyorsuló eseményeket előzi meg. Mondjuk: a rejtett testi és pszichikai torzulások egymást felerősítve aktivizálódnak, és vérengző élethalálharc kezdődik e látszólag konszolidált emberek közt. Vagy: a háborúból hozott ragályos betegség miatt el kell szeparálni a külvilágtól a lakónegyedet, ahol megkezdődik a küzdelem a túlélésért.

Sajnos, tippjeink nem nyerők. Az események a maguk komótosan unalmas módján gördülnek tovább, s közben részletes képet kaphatunk a Vietnamban használt „narancs” növényirtó szer okozta egészségi károsodásokról, melybe végül is a főhős belehal. A bélyeggyűjtő precizitásával, ám egy nyugdíjas pénzügyőr fantáziájával kivitelezett jelenetek egyenletes lassúsággal fonogatják az egyre vékonyodó szálú cselekményt, melynek minden egyes fordulata jó előre kiszámítható. Családi idillek hivatottak jelezni, hogy: bizony-bizony az élet néha oly szép tud lenni, hogy nehezére esik az embernek megválnia tőle, s a főhős egyre karikásabbra festett szeme meg mindjobban lelassuló mozgása példázza: az elkerülhetetlennel mégis szembe kell nézni.

Az utca többi lakóján – akiket pedig a film elején olyan sokat ígérően élénk színekkel jelzett a rendező – mintha a detektívregény-írás tréfás receptkönyvéből ismert „szaggató köhögés” vett volna erőt, mellyel köztudottan a könnyebb megoldásokat kedvelő szerzők szokták láb alól eltenni a dramaturgiailag fölöslegessé vált szereplőket. Miután az operatőri munka, sőt időnként a kép minősége is kívánni valókat hagy maga után, ezt a jó szándékú, ám szegényesen melodramatikus propagandafilmet nem tudja az ember a neki kijáró tisztelettel és megrendüléssel nézni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4991