KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Krokodil Dundee

Ardai Zoltán

Minden kor előkelőit izgatták az elmaradottabb kultúrákból érkező jövevények, de az előkelő nők ilyen vonzalmai csak a felvilágosodás idején, a civilizáció-kritika jegyében kaptak előnyös erkölcsi megvilágítást. Voltaire regénye az „értelmes vademberről” örökösen megújuló divatot teremtett: ahogyan a 18. század nyitott szellemű francia kisasszonyainak, éppúgy a mai nemzetközi jet-set szépeinek is az áll a legjobban, ha egzotikus figurákkal mutatkoznak a maguk szokott környezetében. Persze ami a gazdagok világában legfeljebb szalonbotrány, az regényekbe és filmekbe foglalva milliók mulatságának és meghatódásának tárgya, akármelyik évtizedet írjuk. A jelen moziközönsége ugyan kevéssé fogékony már a Tarzan-sorozat filmjeire, de csupán azért, mert zavarja ezek nyílt és egyszerű érzelgőssége. Az új világsiker, a Krokodil Dundee is szentimentális film, csakhogy rejtetten az, hiszen komédia. Itt a messziről jött, acélos arcú főhős értetlenül ténfereg egy bidé körül, sőt mélyebb humorú pillanatok is akadnak, egy-egy olyan jelenetben, amelyben Dundee nem „a nagyváros jelenségeit”, hanem éppen a mai New York-i élet szokásait értelmezi át a maga észjárása szerint.

A napszítta krokodilvadászért New York egyik sajtómoguljának bámulatos alakú leánya helikopterezik el – állítólag az őserdőbe. (Jól láthatjuk most, mennyire ritkásak a mai őserdők. Ha „a Föld tüdeje” így zsugorodik tovább, pokoli helyzet állhat elő: a helikopterrel kutató lányok sem bukkanhatnak már férfias férfiakra, miközben öltönyös udvarlóik ellenszenvesebbekké válnak, mint valaha.) Dundee és a dáma kapcsolata a metropoliszban is imbecillis reklámmeseként folytatódik – csak néhány motívumában van köze a való élethez –, mégis magával sodorja a nézőt. Ennek titka az, hogy a műfaji megformálás ezúttal tökéletesen megfelel a mese idétlen jellegének. A Krokodil Dundee burkolt (ének nélküli) operett-musical, amelynek végső, boldog tömegjelenete már igazi finálé: a szereplők énekszerű kiáltozásai közben hallható zene valójában nem zenekíséret, hanem szinte maga a cselekmény beteljesítője.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/08 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5217