KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A piszkos ügy

Barna Imre

 

Wim Wenders nagy válságfilmjéhez, A dolgok állásához egy valóságos, többször félbeszakadt, konfliktusokkal teli forgatás adta a hátteret. A konfliktusoknak A dolgok állásában nincs feloldásuk, a filmbeli producert, sőt a rendezőt is, lelövik, mint egy kutyát. A valóságban viszont utóbb mégiscsak befejeződött az a bizonyos forgatás, és elkészült a Hammett című detektív-film. Producer: Francis Coppola. Rendezte: Wim Wenders.

Azt a jólértesült honfitársamat, aki, tudván, amit tud, esküszik rá, hogy A dolgok állásában lepuffantott producer maga Coppola, és jegyet vált A piszkos ügyre (mert nagy bennfentesen még azt is kiszimatolta, hogy a bárgyú cím nem egy újabb Piedone-folytatást takar, hanem a Hammettet igyekszik eldugni előle a moziműsorban), könnyen csalódás érheti a Hammett láttán. Mármint akkor, ha csak a tanulság kedvéért ül be a moziba: milyen az, amikor a mesélni immár bevallottan képtelen művész hazudik egy jó nagy mesét. Amikor a zseniális szobrász széklábat farag, jó pénzért.

Mert a Hammett nem székláb, hanem remekmű. Dashiell Hammettnek, A máltai sólyom és más, műfajt újító krimik szerzőjének a története mese a javából, és mégsem árulás. Wenders stilizál – például szinte leltárt készít a hasonló filmek minden klasszikus kellékéből –, és a Hammett mégsem duplafenekű persziflázs, hanem meghatottan elmélyült játék. Játék a konszenzussal.

A film kulcsjelenete: Hammett egy bújócskázó kisfiú cinkosává lesz, nem árulja el őt a hunyónak. Ahogy a gyerekek a bújócskát és Hammett a detektívtörténeteket, ugyanúgy Wenders is komolyan veszi a régi Hollywoodot. A Hammett mese a mesélőről, aki ki-bejár a saját története és az életveszélyes valóság közt nyíló ajtón. Mese arról, hogy van ilyen ajtó. Tehát bizonyíték, hogy nincs, hiszen csak mese. De hát ezt már tudjuk.

Nem tudom, mikor változik, és változhat-e egyáltalán a dolgok állása. A magam részéről legszívesebben biztatnám Wenderst: addig is, amíg ez eldől, bújócskázzon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5879