KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mint egy angyal

Ádám Péter

 

A Jaoui-Bacri tandem második játékfilmje láttán az embernek olyan érzése támad, mintha visszalépés volna a sokat ígérő elsőhöz, A mások ízléséhez képest. Mintha ez a második film valahogy sápadtabb, vázlatosabb, csenevészebb volna. Már csak azért is, mert tulajdonképpen nincs is igazi cselekménye: van jellegzetes miliő (a „balparti” párizsi művészértelmiség sznob mikrovilága), van atmoszféra, van jó dialógus és van némi sovány konfliktus is, de mintha az alkotók a sztorit már fölösleges fényűzésnek érezték volna.

Étienne Cassard (a szélsőségesen egoista írófejedelem érzéketlen figuráját Jean-Pierre Bacri alakítja) gátlástalan zsarnokként uralkodik környezetén, a családján meg a párizsi könyvkiadás szemétdombján. Cassard korlátlan ura ennek a sekélyes értelmiségi látszatvilágnak, amelynek a filmben senki se meri megkérdőjelezni a törvényeit. Csak Lolita lázad ellene, kamaszlánya; ez az elbűvölő teremtés a film egyetlen hiteles figurája.

Vele mindössze az a baj, hogy duci. Hogy semmilyen szempontból sem tud, és nem is akar e látszatvilág kánonjának megfelelni. Jellemző, hogy még énektanára (Agnes Jaoui) se hisz benne, még ő is csak akkor fedezi fel a tehetségét, amikor kiderül, hogy az ünnepelt író lánya. Lolita képtelen ezt a látszatokra épülő értékrendet elfogadni. De ne várjunk drámai konfliktust, nagy megtagadást, heves összeütközést, a Mint egy angyal inkább a beletörődés, a lemondás, a csöndes fájdalom filmje. És persze a visszafogott iróniáé is.

Az eredeti francia cím (amely egyszersmind a filmben sokat emlegetett regénynek is címe) legelőször is a képi kultúra sekélyességére, de emellett, ha közvetetten, áttételesen is, a szülő-gyerek konfliktusra, sőt, a látszat és valóság, a felszín és mélység rövidzárlataira is utal. A film, igaz, sok újat nem mond se a férfiönzésről, se a párizsi íróvilág belterjes mikrokozmoszáról, de van egy-két megkapóan hiteles jelenete. És Lolita szerepében Marilou Berry (aki Josiane Balasko lánya) igazi felfedezés, nagyon nagy élmény, nélküle a film alig volna több átlagos karaktervígjátéknál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8244