KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Négy tesó

Schreiber András

 

Már a cím is megtévesztő. Legalábbis a pesti lokálpatriótának rögvest a nagykörúti kebab-lánc ugrik be elsőként, és amíg nem látja a stáblistát, azt gondolja, a görög-török ellentétet meglovagló kulinár-komédiát kap gyros kontra falafel módra. A stáblista láttán aztán az egyszeri nézőben újabb téves gondolatok támadhatnak, a főszerepekben ugyanis három rapper, vagy legalábbis a zenére dumálás műfajával kacérkodó tündököl: Mark Wahlberg alias Marky Mark a nyolcvanas évek egyik ciki-bandájából, a Funky Bunchból, az Outkastből frissen a celluloidra igazolt André Benjamin, valamint Tyrese Gibson, hobbirepper. A Négy tesó azonban sem nem 8 mérföld-féle rap against the system-dráma, sem pedig csípős szósztól tocsogó vígjáték. A Négy tesó John Singleton legújabb blaxploitation-retrója, videókölcsönző-nyelven: vígjáték-akció-dráma. (A sorrend szabadon változtatható.)

A történet középpontjában a zsánernak megfelelően a bosszú és a gettók népe áll. Evelyn Mercert a kilátástalan helyzetű srácok jótevőjét és örökbefogadóját egy fegyveres rablás alkalmával agyonlövik a sarki vegyesboltban, és mivel a rendőrség látszólag tehetetlen, az ügyet a temetésre hazaérkezett Mercer-fiúk veszik kézbe. Hamar kiderül, hogy a rablás csak színjáték volt, a gyilkosságnak más okai voltak, így aztán a négy tesó habzó szájú rottweilerként takarít el mindenkit az útból, míg el nem jutnak a főkolomposig. A gonoszok meglakolnak, a jók megússzák, és a PC-jegyében a kettő fehér–kettő fekete leosztású Mercer-testvérek (egy kivételével) boldogan készülhetnek a hálaadásra.

A fekete gettó kilátásalanságának himnuszaként számontartott Boyz N the Hoodot is jegyző és a Shaft feldolgozással a blaxploitation geekeket magára haragító John Singleton bicskája ezúttal nem tört bele a tisztelgésbe és sikerült újabb bőrt lehúznia a rég halottnak hitt zsánerről. A nézőnek nincs ugyan az az érzése, hogy újat lát, a film kipróbált panelekből építkezik, az akció kiszámítható, a poénok színvonala változó, de ez a film semmi esetre sem unalmas és vérlázítóan gyenge, mint a Shaft újrázása volt. Ki tudja, talán azt is megérjük egyszer, hogy Singleton újra előáll valami eredetivel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/10 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8407