KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Anthony Zimmer

Köves Gábor

Anthony Zimmer – francia, 2005. Írta és rendezte: Jérôme Salle. Fényképezte: Denis Rouden. Zene: Frederic Talgorn. Szereplők: Sophie Marceau (Chiara), Yvan Attal (Francois Taillandier), Sami Frey (Akerman), Daniel Olbrychski (Nassaiev). Gyártó: Canal+. Forgalmazó: SPI. Feliratos. 90 perc.

 

Kérdezzék csak meg Mórickát: az ideális szuperbűnöző nem is festhet másként, mint erődítményszerű villája sötétjébe burkolózó, rejtélyes zseniként, aki, mint minden valamirevaló, az evilági erőknél legalább két lépéssel előbbre járó übermensch, az utolsó pillanatban is imponáló eleganciával old kereket a rá vadászó rendőrosztagok elől. Ilyen és még ilyenebb ponyvahősök népesítik be a francia Jerome Salle első mozifilmes próbálkozását, melynek címszereplőjével, az ideális szuperbűnöző valamennyi népmesei ismérvével bíró Anthony Zimmerrel a francia rendőrségnek és az orosz maffiának is komoly elszámolnivalói vannak, csakhogy Zimmernek sem az arcát, sem a hollétét nem ismeri senki. Az alvilág arisztokratikus kiskirályához az egyedüli út a femme fatale-ok minden népmesei ismérvével bíró Chiarán keresztül vezet, akiért – úgy hírlik legalábbis – bármire képes lenne a rejtőzködő közellenség. A műfaji szabályok úgy kívánják, hogy ha van femme fatale, kerüljön a történetbe egy csőbehúznivaló balek is, a szerepek azonban korántsem olyan egyértelműek, mint ahogy elsőre tűnnek. Az kétségtelen erénye, hogy Sophie Marceu személyében Salle ideális végzetasszonyát talált, akinek szexepilje úgy tűnik, majdhogynem blődség-biztos. Ha Salle legalább ugyanannyi időt fordított volna egy viszonylag ésszerű történet kidolgozására, mint amennyit Marceau idomainak csodálatával töltött, most valószínűleg nem egy beállításaiban Hitchcockot, minden másban azonban Luc Besson felszínességét és modorosságát idéző filmről kellene megemlékeznünk. Bár a negyven felett is ragyogó szépségű színésznő fenséges lábai nem is kívánhattak volna az Anthony Zimmernél hízelgőbb mozit, Marceau tehetsége azért ennél mégiscsak színvonalasabb filmet érdemelt volna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8640