KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/július
KRÓNIKA
• N. N.: Szerzőink figyelmébe A gép lelke
• Csantavéri Júlia: Giuseppe De Santis
HORROR
• Takács Ferenc: Százéves a halhatatlan Centenárium
• Stoker Bram: Drakula vendége
• Farkas Jenő: Iliescu kis Drakulája
• N. N.: Drakula-mozi
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Hrabali diszkont Mediawave 97
• Dárdai Zsuzsa: Golfpálya-felkelés Beszélgetés Alanis Obomsawinnal
• Schubert Gusztáv: Lassú tűzön Awara leves
• Báron György: A csíkos ügynök Leptinotarsa
• Csejdy András: Műfajunk: Kortárs giccs Beszélgetés Búzás Mihállyal és Szolnoki Józseffel

• Schubert Gusztáv: A Bastille falfirkái Roland Topor
• Bikácsy Gergely: Malackodás a budoárban Sade márki mozija
MAGYAR FILM
• Sós B. Péter: Önkorlátozás Nincs cenzúra
• Sós B. Péter: Magyar filmjogok: áttekinthetetlen helyzet

• D. Tóth Béla: Miért nem tüntették ki a magyarok Korda Sándort?
• Kelecsényi László: Vágóerkölcsök Szinkronbűnök
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rá csaj még nem volt ilyen hatással Suttogás
• Nádori Péter: Ostoba barmok Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát
• Fábry Sándor: Mindenki másképp csinálja Káma Szútra
FILMZENE
• Fáy Miklós: A nemzeti érzületről
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Nyomul a banda
• Csejdy András: Az Angyal
• Tamás Amaryllis: A nyerő
• Ardai Zoltán: Az Árnyék-összeesküvés
• Vidovszky György: Gyilkos a házban
• Turcsányi Sándor: Légörvény
• Csordás Lajos: Nyerő páros
• Kosztolni Ildikó: Dzsungelből dzsungelbe
• Harmat György: Halálos terápia
INTERNET
• Nyírő András: Agymosakodás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Violeta: köszönet az életnek

Szabó Noémi

Violeta se fue a los cielos – chilei, 2011. Rendezte: Andres Wood. Írta: Eliseo Altunaga. Kép: Miguel Abal és Miguel Ioann Littin Menz. Zene: Violeta Parra. Szereplők: Francisca Gavilán (Violeta), Thomas Durand (Gilbert), Christian Quevedo (Nicanor), Gabriela Aquilera (Hilda). Gyártó: ANCINE / Maíz Producciones / Wood Producciones. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 110 perc.

Violeta Parra, a költő, folklór-kutató zenész és képzőművész nem csupán saját hazájában vált híressé; énekesként több ízben bejárta Európát, festményeit és faliszőnyegeit pedig a Louvre állította ki először; excentrikus személyisége és politikai szerepvállalása, pedig szintén hozzájárult a hírnevéhez. Éppen ezért valóban meglepő, hogy az első róla készült életrajzi játékfilmet csak 2011-ben forgatták, 45 évvel az öngyilkossága után.

A film legfontosabb erénye az eufémizmus kerülése. Andrés Wood, anélkül, hogy Violeta tehetségét, vagy jelentősségét kétségbe vonná, kíméletlen részletességgel vázolja fel a nárcisztikus művész portréját, aki fokozatosan elveszíti a kapcsolatát a valósággal, és alkoholista apjához hasonlóan hagyja, hogy önpusztító szenvedélye teljesen feleméssze. Megingathatatlan művészi öntudata, indokolatlan dühkitörései fárasztóvá válnak, hisztérikus énközpontúsága bármely kamaszt megszégyenítené – mindent egybevetve valószínűtlen, hogy a karakterét bárki szívébe zárná a film alapján. A chilei szerzői filmesek második generációjába tartozó Wood interpretációjába csomagolva Parra élete furcsa módon leginkább a magyar művészfilmek világát idézi. Andrés Wood ezúttal is épp olyan magabiztosan festi meg a történelmi Chile díszleteit, mint a Machuca, vagy A boldog élet esetében tette, a téma líraiságát pedig az újhullámos örökségből átemelt rutinszerű normaszegéssel teremti meg. Színészei hibátlanul teljesítenek, kezdve Francisca Gavilánnal (aki maga énekelte fel a bőségesen alázenélt film soundtrack-jét) egészen a 6-8 éves gyerekszínészek sokaságáig, akik olyan természetességgel simulnak bele a lepukkant miliőbe, hogy szinte fel sem merül, hogy szerepet játszanak. A Violetával tehát tisztességes, Sundance-díjas fesztiválfilmmel bővült a hazai mozik kínálata.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11342