KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/július
KRÓNIKA
• N. N.: Szerzőink figyelmébe A gép lelke
• Csantavéri Júlia: Giuseppe De Santis
HORROR
• Takács Ferenc: Százéves a halhatatlan Centenárium
• Stoker Bram: Drakula vendége
• Farkas Jenő: Iliescu kis Drakulája
• N. N.: Drakula-mozi
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Hrabali diszkont Mediawave 97
• Dárdai Zsuzsa: Golfpálya-felkelés Beszélgetés Alanis Obomsawinnal
• Schubert Gusztáv: Lassú tűzön Awara leves
• Báron György: A csíkos ügynök Leptinotarsa
• Csejdy András: Műfajunk: Kortárs giccs Beszélgetés Búzás Mihállyal és Szolnoki Józseffel

• Schubert Gusztáv: A Bastille falfirkái Roland Topor
• Bikácsy Gergely: Malackodás a budoárban Sade márki mozija
MAGYAR FILM
• Sós B. Péter: Önkorlátozás Nincs cenzúra
• Sós B. Péter: Magyar filmjogok: áttekinthetetlen helyzet

• D. Tóth Béla: Miért nem tüntették ki a magyarok Korda Sándort?
• Kelecsényi László: Vágóerkölcsök Szinkronbűnök
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rá csaj még nem volt ilyen hatással Suttogás
• Nádori Péter: Ostoba barmok Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát
• Fábry Sándor: Mindenki másképp csinálja Káma Szútra
FILMZENE
• Fáy Miklós: A nemzeti érzületről
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Nyomul a banda
• Csejdy András: Az Angyal
• Tamás Amaryllis: A nyerő
• Ardai Zoltán: Az Árnyék-összeesküvés
• Vidovszky György: Gyilkos a házban
• Turcsányi Sándor: Légörvény
• Csordás Lajos: Nyerő páros
• Kosztolni Ildikó: Dzsungelből dzsungelbe
• Harmat György: Halálos terápia
INTERNET
• Nyírő András: Agymosakodás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Papp Gábor Zsigmond: Ketten Párizs ellen

Párizs retró

Kránicz Bence

 

Vaszary Gábor ifjúsági regényének adaptációja az emigráns-sors szabadságával és nehézségeivel szembesít.

 

Vaszary Gábor 1938-ban megjelent ifjúsági regénye a szerző emigrációja miatt hosszú évtizedekre láthatatlanná vált a Kádár-rendszerben, és csak a rendszerváltás idején adhatták ki újra. Könnyed és dekadens humora, egyszerre nagyvilági és kisszerű, jellegzetesen magyar figurái miatt leginkább Rejtő Jenőt juttathatja eszünkbe Vaszary világa, a gimnazista főhős kamaszos gőgje, világfájdalom és túláradó boldogság között oszcilláló elragadtatottsága pedig egy másik korabeli klasszikust, Karinthy Tanár úr kéremjét idézi.

A háromrészes tévéjáték-adaptáció legfőbb eredménye, hogy megőrzi a regény komolytalanságát, felvállalja a tét nélküli, legfeljebb egy legyintéssel elintézhető konfliktusokat, és Vaszaryhoz hasonlóan fontosabbnak tartja a jópofa bemondásokat és a poénokra felhúzott epizódokat a drámai helyzeteknél. Ugyanakkor az eredetiben mégiscsak felfedezhető némi jellemfejlődés, a történet végén érezhető, hogy a léha Radonyi Laci valamelyest megkomolyodott. Papp Gábor Zsigmond feldolgozása viszont túl hirtelen, csúcspont nélkül ér véget, így ez az élmény szereplő és néző számára egyaránt elmarad.

Radonyi és öccse, Pali voltaképpen azért mennek Párizsba, mert Laci fel akar vágni szerelme, Bihari Lica előtt, és olyan vonatjegyet vásárol, amelynek több lapja van, hogy a lány elbűvölve végigpörgethesse. Franciaországban aztán szembesülniük kell vele, hogy pénzük alig maradt, apanázsért könyöröghetnek a szüleiknek táviratban – de sebaj, a párizsi lányok és a külföldre szakadt atyafiak gondoskodnak róla, hogy Laciék ne unatkozzanak. Mai szemmel nézve a Radonyi testvérek nem sokban különböznek az Erasmus-ösztöndíjjal világot látó diákoktól, a Párizsban megismert Wilkmann Béla, Ramli Árpád és a többiek pedig ugyanúgy igyekeznek boldogulni a harmincas években, mint megannyi Nyugat-Európában szerencsét próbáló magyar napjainkban: remélnek és ügyeskednek, apránként lakják be az idegen világot, és kénytelenek egymásban megbízni, miközben eredendően bizalmatlanok. Wilkmannként Thuróczy Szabolcs néhány jelenetben képes megmutatni, hogyan szokja meg az ember az emigrációt, milyen az, ha valaki elveszíti az illúzióit, de reálisan látja már, mit kaphat az új hazától. Papp a könyvben előforduló karakterek mellett néhány „saját” magyarral is megfejeli az összképet, így tűnik fel Kosztolányi Dezső és József Attila egy jelenetben – a hírességek ellesett műhelytitkainak poénja alkalmasint az Éjfélkor Párizsban ihletésére fogant, eltalált pillanat.

Szerencsére a rendező nemcsak a mellékalakok, hanem a főhősök szerepére is jól választott színészeket. A hamis vagy mesterkélt játékuk miatt ellenszenves fiatalok a hazai ifjúsági filmek rákfenéjét jelentik, Sándor Péter és Barna Zsombor azonban otthon érzik magukat a harmincas években, nagy kedvvel és természetesen adják elő Vaszary patinás, de humorukat nem vesztett mondatait, a Lacit adó Sándor Péter pedig elég színes és szórakoztató alakítást nyújt ahhoz, hogy 150 percen keresztül ne unjuk el főhősként.

A jól sikerült színészi alakítások ellenére a történet néhol tempóját veszti, a szellemes párbeszédek dacára egyhangúvá válik. Ez részint azzal magyarázható, hogy a rendező számára a játékfilm ismeretlen terep (korábban szinte csak dokumentumfilmeket készített, köztük a nagy sikerű Budapest retro sorozatot), másfelől az alacsony költségvetés is nyomot hagyott a produkción. A várbeli vagy belvárosi utcák ugyan beillenek párizsi helyszíneknek – noha néhány totálkép fájóan hiányzik –, de a félközelik dominálta belső felvételek „tévés” karaktere elszürkíti a végeredményt, ez a szegényesség meglepő a kiváló operatőrtől, Kardos Sándortól. Ugyanakkor Darvas Ferenc korhoz illő, habkönnyű zongorafutamai színt visznek a fáradtabb jelenetekbe is, a zene és az egyszerű, de találó képi trükkök (a némafilmek képsebességét idéző gyorsítások, fekete-fehér szekvenciák) egységes atmoszférát teremtenek.

Papp adaptációja így alkalmas arra, hogy kortól függetlenül elszórakoztassa a nézőt, kedvet csinálva az eredeti regényhez. Eközben elgondolkodhatunk rajta, mennyi hasonlóság van a harmincas évek magyar emigránsai és az elmúlt években külföldre költözött magyarok ezrei között – még ha ezek a komolyabb megfontolások távol is állnak a film hőseitől, akik számára sokkal fontosabb, hogy visszamosolyog-e rájuk a szemben lakó, szép francia lány.

 

KETTEN PÁRIZS ELLEN – magyar, 2015. Rendezte és írta: Papp Gábor Zsigmond, Vaszary Gábor regényéből. Kép: Kardos Sándor. Zene: Darvas Ferenc. Szereplők: Sándor Péter (Laci), Zsombor Barna (Pali), Pécsi Ildikó (Berta néni), Fesztbaum Béla (Szalkai), Malek Andrea. MTV bemutató.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/10 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12416