KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/július
KRÓNIKA
• N. N.: Szerzőink figyelmébe A gép lelke
• Csantavéri Júlia: Giuseppe De Santis
HORROR
• Takács Ferenc: Százéves a halhatatlan Centenárium
• Stoker Bram: Drakula vendége
• Farkas Jenő: Iliescu kis Drakulája
• N. N.: Drakula-mozi
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Hrabali diszkont Mediawave 97
• Dárdai Zsuzsa: Golfpálya-felkelés Beszélgetés Alanis Obomsawinnal
• Schubert Gusztáv: Lassú tűzön Awara leves
• Báron György: A csíkos ügynök Leptinotarsa
• Csejdy András: Műfajunk: Kortárs giccs Beszélgetés Búzás Mihállyal és Szolnoki Józseffel

• Schubert Gusztáv: A Bastille falfirkái Roland Topor
• Bikácsy Gergely: Malackodás a budoárban Sade márki mozija
MAGYAR FILM
• Sós B. Péter: Önkorlátozás Nincs cenzúra
• Sós B. Péter: Magyar filmjogok: áttekinthetetlen helyzet

• D. Tóth Béla: Miért nem tüntették ki a magyarok Korda Sándort?
• Kelecsényi László: Vágóerkölcsök Szinkronbűnök
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rá csaj még nem volt ilyen hatással Suttogás
• Nádori Péter: Ostoba barmok Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát
• Fábry Sándor: Mindenki másképp csinálja Káma Szútra
FILMZENE
• Fáy Miklós: A nemzeti érzületről
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Nyomul a banda
• Csejdy András: Az Angyal
• Tamás Amaryllis: A nyerő
• Ardai Zoltán: Az Árnyék-összeesküvés
• Vidovszky György: Gyilkos a házban
• Turcsányi Sándor: Légörvény
• Csordás Lajos: Nyerő páros
• Kosztolni Ildikó: Dzsungelből dzsungelbe
• Harmat György: Halálos terápia
INTERNET
• Nyírő András: Agymosakodás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fedezd fel Forrestert!

Csont András

 

William Forrester pontosan olyan, amiként Ms. Smith (Kovácsné) a zseniális, Pulitzer-díjas írókat elképzeli. Hogy torzonborz és szakállas, azt mondanom sem kell. Hogy még öreg délután is pizsamában járkál a lakásban, annál mi sem természetesebb. Hogy mizantróp, hogy első nagy sikere óta inkognitóban él (ad notam Salinger és Thomas Pynchon), ez sem lehet kérdés. Any questions? Többet iszik a kelleténél, de neki több kelletik. Zokniját fordítva hordja, ugyanis zavarja a belső varrott csík. Csak egy könyvet ír (23 évesen, my God!), de az aztán olyan, hogy… Persze a tökfej kritikusok (ebben a világképben a tökfej a kritikus semmiféle műtéttel el nem választható sziámi ikre) nem értik, de azért jól megélnek belőle. Forrester is megél, az Avalon Landing című első és egyetlen regénye annyi jogdíjat hoz, hogy még harminc év múlva is biztosítja számára a fejedelmi whiskyadagot.

Ezzel a Bronxban lakó zsenivel találkozik az írópalánta, a színesbőrű (black), tizenhat éves, hamisítatlanul bronxi miliőből metszett Jamal Wallace. Hogy ő is zseni, nem lehet probléma. Csak hát egy kicsit problematikus zseni. Hiszen mégiscsak színesbőrű bronxi az istenadta. Ám – ahogy Polonius mondaná – Mark Twain nem elég könnyű, Coleridge nem elég nehéz neki. Hogy ráadásul 26 pontot dob egy kosárlabda meccsen, ez sem meglepetés. Mégis felmerül a lehetőség, hogy Bronx sarában elvész ez a csiszolatlan arany. Ám egy meglepő (?) fordulatban William Forrester szárnyai alá veszi a kezdő zsenit, gondoskodik róla, hogy a cselszövő és irigy irodalomkritikusok miatt ne ismétlődhessék meg Turi Dani fekete története. Forrester ars poeticájában a szorgalom áll az első helyen. (Már Goethe mondott hasonlót, de neki is csak vonakodva hittük el, hogy a Wilhelm Meister csupán egy székálló ülep végterméke lenne.) Az íróvá nevelés részleteit szellemesen, jó dialógusokkal (remek a magyar feliratozás), szépen komponált képekben meséli el a rendező. Egy pillanatra sem unalmasan.

Giccs tehát, de távol a gagyitól; csak helyenként túl bombasztikus, ám a pátoszt majdnem mindig enyhíti az irónia kedves ellenpontja. Persze a filmet Sean Connery káprázatos alakítása teszi igazán élvezhetővé. Valójában nem „alakítás” ez, hanem félelmetes erejű személyes jelenlét. Hogy ne kerüljön túl közel a Kovácsnét esetleg elrettentő démonikushoz, arról elbűvölő skót akcentusa gondoskodik. Noha Bill Brown jegyzi a zenét, a valódi hangulatot Miles Davis olykor váratlanul előbukkanó panaszos trombitahangja teremti meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/04 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3281