KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/augusztus
KRÓNIKA
• Báron György: Bo Widerberg 1930–1997
• Schubert Gusztáv: Mitchum és Stewart

• Schubert Gusztáv: A démon fényképészei Privát Magyarország
• Varga Balázs: Élet-kép-regény Beszélgetés Forgács Péterrel
• Balassa Péter: Mintha és Az Gogol, Jeles és a hajléktalanok
• Jeles András: Méz és olaj
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A pálmaligeten át Cannes ’97
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes '97
• N. N.: Cannes Arany Pálmái
• N. N.: Magyar filmek díjai Cannes

• Kömlődi Ferenc: Sóhajok, könnyek, sötétség Dario Argento poklai
• Tanner Gábor: Mondd, hogy félsz A spanyol thriller
• Csejdy András: Egy szónak is száz a vége Intim részek
• Hahner Péter: Egy bűnbak védelmében Nixon
KÍNA
• Vágvölgyi B. András: Hongkongi nouvelle vague Wong Kar-wai
• Wostry Ferenc: Egymilliárd néző Tsui Hark
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Holdbéli Gaspard A nyár meséje
• Turcsányi Sándor: (V)érzés Féktelen Minnesota
FILMZENE
• Fáy Miklós: Morricone és fia
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Extrémek
• Báron György: Fourbi
• Hungler Tímea: Meglesni és megszeretni
• Hirsch Tibor: Con Air – A fegyencjárat
• Takács Ferenc: Relic – Bestia
• Tamás Amaryllis: Anakonda
• Ardai Zoltán: Utánunk a tűzözön

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az Árnyék-összeesküvés

Ardai Zoltán

 

G. P. Cosmatos régi, vasakaratú akciófilm-specialista, de kiugrása még nem volt, mert mindig fölülről komponál lefelé, hiperdeduktívan. Csupán összerakosgatja a neki legtetszőbb, mások által ötletdúsan kifejlesztett, őáltala viszont hullamerevvé tett mozielemeket. Minthogy legutóbb megint szorosan megtapadt ennél a kopár metodikánál, hiába emelkedett meg a financiális tét, és hiába markolgat G. P. C. világfontosságúvá erőltethető tematikát ez alkalommal, az Árnyék-összeesküvés akárhány tekintetben álcselekményes darab. Csak idétlen kimérák iparkodnak benne az amerikai kormányzat ijesztő gyengéinek, vagy erőinek, meg további jelentékenységeknek feltüntetni magukat; az összhatás kreténisztikus. Ellenben – szó volt a költségekről – felvonul egy sor sztárszínész.

Ben Gazzara, megőszülését nem számítva, mit sem változott; ugyanaz a fanyarul mosolygó alak, kétesen derült szemfelragyogtatásokkal. Hol magába zárkózó, hol büszkélkedő tartása harminc év óta ugyanazt fejezi ki: valaha szebb életre voltam kész, ti piszkok, de most már azt élvezem, hogy állom a sarat. A nálánál is őszebb Sutherland viszont nem a régi már. Folyvást fejeseket játszik, zsánere a bölcs potentát lett, aki azért még ránevet gribedlisen a négycsillagos párlatokra, és ifjúi vétkek fölött tréfásan tör pálcát. A hatékony munkát, azt megköveteli. Az eseményeknek veszélyes sodra van; nem tűrheti, hogy csodálkozó hülyék vegyék körül. A Budapesten forgatott X polgártársban ugyan a későszovjet problematika szlávos emóciókat is kicsal belőle, de angolszász nyelvterületen (mint a Zaklatásban és a tántoríthatatlan Cosmatosnál) nincs engedmény, Sutherland a felszabadult herrenmoral embereként pompázik.

Az ifjabbik Sheen szerepköre egyelőre még kissé amorf, mozifigurája leggyakrabban keménykedő-puhácskás. Most abszolút főszereplő ezzel. Partnere egyébként túltesz rajta, amennyiben ugyanis ennek a jó külsejű nőtársnak az arcvonásait végképp lehetetlen utóbb felidézni. Már a zárófőcím semmivé foszlatja a drága álomalak képét örökre. Hogy a rájuk eresztett bérgyilkos szőke, ahhoz máig nem fér kétség. E felújult canterville-i kísértet csüggesztő élményt nyújt, szinte megtanít becsülni Damiano Damiani szőkeördög-szerepeltetéseit.

Legnagyobb számlájú jelenet: láncairól leszakadó vastraverz egy üvegcsarnok tetejét átalzúzva a zongorára zuhan, mely megroskad, de kitartja a rajta megálló fémtömeget. A sugarasan szétfutó vendégek (zenedélután?) először és utoljára látszanak. A képsor tiszta bonus, reklámajándék. G. P. C. jövőre is várja önt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1500