KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/augusztus
KRÓNIKA
• Báron György: Bo Widerberg 1930–1997
• Schubert Gusztáv: Mitchum és Stewart

• Schubert Gusztáv: A démon fényképészei Privát Magyarország
• Varga Balázs: Élet-kép-regény Beszélgetés Forgács Péterrel
• Balassa Péter: Mintha és Az Gogol, Jeles és a hajléktalanok
• Jeles András: Méz és olaj
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A pálmaligeten át Cannes ’97
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes '97
• N. N.: Cannes Arany Pálmái
• N. N.: Magyar filmek díjai Cannes

• Kömlődi Ferenc: Sóhajok, könnyek, sötétség Dario Argento poklai
• Tanner Gábor: Mondd, hogy félsz A spanyol thriller
• Csejdy András: Egy szónak is száz a vége Intim részek
• Hahner Péter: Egy bűnbak védelmében Nixon
KÍNA
• Vágvölgyi B. András: Hongkongi nouvelle vague Wong Kar-wai
• Wostry Ferenc: Egymilliárd néző Tsui Hark
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Holdbéli Gaspard A nyár meséje
• Turcsányi Sándor: (V)érzés Féktelen Minnesota
FILMZENE
• Fáy Miklós: Morricone és fia
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Extrémek
• Báron György: Fourbi
• Hungler Tímea: Meglesni és megszeretni
• Hirsch Tibor: Con Air – A fegyencjárat
• Takács Ferenc: Relic – Bestia
• Tamás Amaryllis: Anakonda
• Ardai Zoltán: Utánunk a tűzözön

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Muppet Show

Lajta Gábor

 

„Kár volt ennyi celluloidért” – mondja a Muppet-mozi filmbeli nézője, s igaza lehet, mert hiába a pazar technika, a tökéletes trükkök, ha mindez csak a történet laposságát, a poénok gyengeségét tudja – többé-kevésbé – ellensúlyozni.

A Muppet show bábfilm, de hús-vér alakok is szerepelnek benne. A főszereplő bábuk mellett azonban az emberek sokszor furcsán, groteszkül hatnak; – különös, milyen könnyen elfogadjuk ezt a „bábuszemszöget”. Az alkotók azonban nem használták ki a maguk teremtette érdekes lehetőséget, megrekedtek a puszta történetnél: a film hősei fényes pályafutásról álmodozva Hollywoodba igyekeznek. Kalandok árán eljutnak az „álomgyárba”, megkezdik a forgatást, ám egyszer csak összedőlnek a díszletek, kiégnek a lámpák és a bábuk a szabaddá vált égbolt felé fordulva énekelnek... A befejezést akár szimbolikusnak is tekinthetnénk, ha a film maga nem a legtisztább hollywoodi eszközökkel készült volna; a hagyományos plánozás, a játékfilmes dramaturgia, a szépelgő beállítások „felnőttesítették”, lényegétől fosztották meg a bábfilmet. Ez a negatívum a legjobb pillanatokban a hollywoodi stílus paródiájává fordul át, de az egész filmre nem jellemző az ironikus hang. Mindezt megtoldják a szerzők azzal a Bombasikerből ismert „olcsó” közönségszédítő fogással, hogy egymondatos szerepekre olyan sztárokat szerződtetnek, mint Orson Welles, Elliot Gould, Telly Savalas és James Coburn.

Így hát hiába a tervezők fáradsága, a bábuk rendkívül kifejező mozgása (és nem utolsósorban kitűnő szinkron-hangjaik), erre a filmre is érvényes, amit Fernand Léger, a festő mondott: „A mozi mohóságában félrenyel, fulladozik, akár a szegényember, aki hirtelen meggazdagodott” ...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/08 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7373