KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/augusztus
KRÓNIKA
• Báron György: Bo Widerberg 1930–1997
• Schubert Gusztáv: Mitchum és Stewart

• Schubert Gusztáv: A démon fényképészei Privát Magyarország
• Varga Balázs: Élet-kép-regény Beszélgetés Forgács Péterrel
• Balassa Péter: Mintha és Az Gogol, Jeles és a hajléktalanok
• Jeles András: Méz és olaj
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A pálmaligeten át Cannes ’97
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes '97
• N. N.: Cannes Arany Pálmái
• N. N.: Magyar filmek díjai Cannes

• Kömlődi Ferenc: Sóhajok, könnyek, sötétség Dario Argento poklai
• Tanner Gábor: Mondd, hogy félsz A spanyol thriller
• Csejdy András: Egy szónak is száz a vége Intim részek
• Hahner Péter: Egy bűnbak védelmében Nixon
KÍNA
• Vágvölgyi B. András: Hongkongi nouvelle vague Wong Kar-wai
• Wostry Ferenc: Egymilliárd néző Tsui Hark
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Holdbéli Gaspard A nyár meséje
• Turcsányi Sándor: (V)érzés Féktelen Minnesota
FILMZENE
• Fáy Miklós: Morricone és fia
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Extrémek
• Báron György: Fourbi
• Hungler Tímea: Meglesni és megszeretni
• Hirsch Tibor: Con Air – A fegyencjárat
• Takács Ferenc: Relic – Bestia
• Tamás Amaryllis: Anakonda
• Ardai Zoltán: Utánunk a tűzözön

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sziklák szeme

Wostry Ferenc

 

Lehet Wes Cravent utálni – mostanában horroristáknál szokás is – mégis, mondjatok még egy embert, aki évtizedente egyszer megújítja választott műfaját. Hetvenkettőben a szívemnek rendkívül kedves borzasztó-filmmel, a Last House On The Lefttel dobbantott, csak hogy öt évvel később sikerét megfejelje a Hills Have Eyes-zal. E két munkájának célpontja a középosztály: a Last House-ban egy drogos banda végez wasp lánykákkal, akiknek szülei véres bosszút állnak rajtuk, levetkezve ezzel burzsoá álcájukat, a Hills-ben pedig a nukleáris kísérletek által retardáltra mutált dolgozó osztály támadja le a kempingező (aránylag) jólszituáltakat.

Utóbbinak készítette most el a remake-jét Alexandre Aja.

A fiatalember előző munkája a remek Magasfeszültség volt, ez a semmiféle újdonságot nem tartalmazó, ugyanakkor bámulatosan hatásos slasher-film. Első amerikai melójának eredetiség-kvóciense szintén a nulla felé tendál, csak sajnos erről még annyi sem mondható el, hogy a moziszékbe szögezné a nézőt. A genetikai mutánsok kalandjainak emlékezetesebb fordulatai már Craven klasszikusában is pontosan így voltak megtalálhatóak, amit pedig a XXI. század valódi újításra alkalmatlan, erőlködve nyöszörgő forgatókönyvírói ráépítettek, az vagy felesleges, vagy teljesen ciki. Vagy ami a legrosszabb – és az ilyesmi a logikával amúgy is hadilábon álló horrorfilmek alól kirúgja a hadilábát: totál hülyeség.

Mert most őszintén: ha egy csapat szörnyszülött élve elégeti az apósodat, agyonlövi az anyósodat, szétloccsantja a feleséged fejét és elrabolja az alig pár hónapos gyerekedet, mivel mész utánuk, töltött pisztollyal vagy baseball-ütővel? A Hills Have Eyes 2006-os változatának figurái még véletlenül sem az alapvető logika alapján döntenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8614