KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/augusztus
KRÓNIKA
• Báron György: Bo Widerberg 1930–1997
• Schubert Gusztáv: Mitchum és Stewart

• Schubert Gusztáv: A démon fényképészei Privát Magyarország
• Varga Balázs: Élet-kép-regény Beszélgetés Forgács Péterrel
• Balassa Péter: Mintha és Az Gogol, Jeles és a hajléktalanok
• Jeles András: Méz és olaj
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A pálmaligeten át Cannes ’97
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes '97
• N. N.: Cannes Arany Pálmái
• N. N.: Magyar filmek díjai Cannes

• Kömlődi Ferenc: Sóhajok, könnyek, sötétség Dario Argento poklai
• Tanner Gábor: Mondd, hogy félsz A spanyol thriller
• Csejdy András: Egy szónak is száz a vége Intim részek
• Hahner Péter: Egy bűnbak védelmében Nixon
KÍNA
• Vágvölgyi B. András: Hongkongi nouvelle vague Wong Kar-wai
• Wostry Ferenc: Egymilliárd néző Tsui Hark
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Holdbéli Gaspard A nyár meséje
• Turcsányi Sándor: (V)érzés Féktelen Minnesota
FILMZENE
• Fáy Miklós: Morricone és fia
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Extrémek
• Báron György: Fourbi
• Hungler Tímea: Meglesni és megszeretni
• Hirsch Tibor: Con Air – A fegyencjárat
• Takács Ferenc: Relic – Bestia
• Tamás Amaryllis: Anakonda
• Ardai Zoltán: Utánunk a tűzözön

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A mások pokla

Stőhr Lóránt

Pálfi dogmafilmjében egy humánetológus hideg, józan tekintetével követi a felbomló párkapcsolatokat.

 

Van valami rideg és rettenetes Pálfi György filmjeiben. Nem a témájuk, a látásmódjuk miatt. Persze nem hiányzik a humor sem a Hukkléből, sem a Taxidermiából, de az ember mint testi funkciókból és biológiailag determinált viselkedésformákból megalkotott állat gondolata a Pálfi-univerzum sarokköve leghumorosabb és vizuálisan leglenyűgözőbb filmjéből sem hiányozhat. Legújabb projektjében – nehéz volna ugyanis szimplán nagyjátékfilmnek besorolni egy három műből, egy dokumentumfilmből, egy fikciós filmből és egy riportfilmből álló egységet, amelyből a mozikban a fikciós alkotást és a dokumentumfilm negyedórás sűrítményét láthatjuk – szóval e projekt Nem leszek a barátod címet viselő rövidített moziváltozatában az emberi kapcsolatokat szintén egy humánetológus hideg, józan tekintetével követi végig. Vagyunk, akik vagyunk: hús, zsír, idegek, neuronok és hormonok játékai, beprogramozott, agresszív és szexuális viselkedésformák által szabályozott szociális lények.

A felütés a Nem vagyok a barátod című dokumentumfilm negyedórás részlete. Pálfi óvodásokat vizsgált hosszú heteken át, akik a kifejlett emberpéldányoknál kevésbé rejtik el vonzalmaikat és ellenszenveiket, s akik egyetlen mondattal – „nem vagyok a barátod” – teszik taccsra társaikat. Aki megkapja ezt a frázist, az garantáltan elpityeredik, anyukája biztonságot adó közelségét hiányolva, vagy ha már kellően megokosodott ebben a világban, gyorsan keres magának egy másik kiközösítettet, tulajdonképpen bárkit az óvodai kiscsoportban, akivel mikroközösséget alkothat a többiek, a kirekesztő boldogok ellenében. A fikciós film felnőttei fortélyosabbak, ügyesebben leplezik érzéseiket, de alapvetően ugyanazt a játékot játsszák, mint a kisgyerekek vagy a kismajmok, „szeret – nem szeret, szeretem – nem szeretem”, s erre a játékra a jelenetek egymásutánja, új és új konstellációkat felvonultató variációsor épül. A film hátborzongató báját az adja, hogy a szereplők amatőrök, akik nem előre megírt szerepeket játszanak, hanem önmagukat, pontosabban személyiségük egy lehetséges viselkedéskészletét mutatják meg nekünk. S mivel vagy rendezői presszióra, vagy önként és dalolva folyamatosan kiélezik a helyzeteket, a konfliktuskezelő megoldások helyett minduntalan verbális és fizikai agresszióhoz folyamodnak. Lemeztelenednek, mutogatják magukat, kiélik azokat a vágyaikat, amelyet a kamera nélkül nem mertek volna. Márk, egy bolttulajdonos a fülön csípett tolvajlány, Natasa kiszolgáltatottságával él vissza, aztán rácsimpaszkodó terhes szeretőjét rázza le magáról. Könyvelő barátja, András kínos viccekkel árulja el frusztrációit és kegyetlen közönyét, amellyel a körülötte levő embereket tárgyakként kezeli. András Márk élettársával, Sophie-val játszik telefonszexet a legkisebb erotikus élvezet nélkül, pusztán a birtoklás vágyát kiélve a szintén frusztrált, élettársát e perverz játékkal büntető nőn. Ám még az áldozatokat sem sajnálhatjuk; Natasa, a csinos kamaszlány, a szexuális megaláztatások és az erőszak elszenvedője, nyomasztó hidegséggel és közönnyel válaszol a pozitív és negatív emberi megnyilvánulásokra, könnyen vetkőzik le, de soha nem nyílik meg a tekintete mások előtt. Míg a férfiak félrelépnek, csalnak, verekednek, a nők ravaszsággal állnak bosszút elszenvedett sérelmeikért. Mindenki kiszolgáltatott, mert mindenkinek szüksége van egy társra – maga a személy majdnem lényegtelen.

A Nem vagyok a barátod töredék. Néhány jelenet csupán egy lehetséges fikciós univerzumból, amelyben hőseink mozognak, szoros kapcsolati hálót alkotva és egymás útjába sodródva unos-untalan. Nem a laza történet, hanem szereplői, sajátos hangszínük, esetlen mozdulataik, megmunkálatlan gesztusaik teszik érdekessé a filmet. A színészi játékon túl a helyi fények kiaknázása, a dokumentarista, spontán kamerakezelés miatt is a hetvenes évek Budapesti Iskolájának folytatása a Nem vagyok a barátod, de több benne az improvizáció, és hiányzik a társadalomkritikai indíttatás. Nem a társadalommal van a baj, hanem a társadalmi berendezkedéstől függetlenül azzal az állattal, amelyet embernek hívunk. Pálfit az emberi viselkedés érdekli, ezért művének pszichológiai és humánetológiai vonatkozásai a legjelentősebbek, a művészetben rejlő metafora a sartre-i tételmondatban csúcsosodik ki: „a pokol – az a többiek”. S még valamiben: úgy látszik, csak a pokolban élhetünk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9698