KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/augusztus
KRÓNIKA
• Báron György: Bo Widerberg 1930–1997
• Schubert Gusztáv: Mitchum és Stewart

• Schubert Gusztáv: A démon fényképészei Privát Magyarország
• Varga Balázs: Élet-kép-regény Beszélgetés Forgács Péterrel
• Balassa Péter: Mintha és Az Gogol, Jeles és a hajléktalanok
• Jeles András: Méz és olaj
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A pálmaligeten át Cannes ’97
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes '97
• N. N.: Cannes Arany Pálmái
• N. N.: Magyar filmek díjai Cannes

• Kömlődi Ferenc: Sóhajok, könnyek, sötétség Dario Argento poklai
• Tanner Gábor: Mondd, hogy félsz A spanyol thriller
• Csejdy András: Egy szónak is száz a vége Intim részek
• Hahner Péter: Egy bűnbak védelmében Nixon
KÍNA
• Vágvölgyi B. András: Hongkongi nouvelle vague Wong Kar-wai
• Wostry Ferenc: Egymilliárd néző Tsui Hark
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Holdbéli Gaspard A nyár meséje
• Turcsányi Sándor: (V)érzés Féktelen Minnesota
FILMZENE
• Fáy Miklós: Morricone és fia
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Extrémek
• Báron György: Fourbi
• Hungler Tímea: Meglesni és megszeretni
• Hirsch Tibor: Con Air – A fegyencjárat
• Takács Ferenc: Relic – Bestia
• Tamás Amaryllis: Anakonda
• Ardai Zoltán: Utánunk a tűzözön

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Az áruló

Varró Attila

Le Doulos – francia, 1962. Rendezte: Jean-Pierre Melville. Szereplők: Jean-Paul Belmondo, Serge Reggiani. Forgalmazó: B-Roll. 104 perc.

 

Noha a bűnügyi filmek legendás francia auteur-je, Jean-Pierre Melville elsősorban késői Delon-trilógiájának (Szamuráj; A vörös kör; Egy zsaru) köszönheti népszerűségét, a hatvanas évek elején a műfaj másik emblematikus színészalakjának is szentelt egy (kevésbé ismert) mesterhármast – igaz, eltérő műfajokban és többnyire irodalmi alapanyagok felhasználásával. Míg a Leon Morin bressoni példabeszéd egy világháborús melodrámába zárva, a L’ainé des Ferchaux Simenon-átirata pedig egyfajta rendhagyó „menekülő szerelmesek” road movie férfibarátságra áthangszerelve, a kettő közt készült Az áruló (korábban A spicli címen vetítették) már a hamisítatlan melville-i gengszterdrámák sűrű, sötét szövetébe bújtatja a címszereplőt (és egyben leplezett főhőst) alakító Jean-Paul Belmondót.

A későbbi Melville-epigonok által is nagyra becsült Pierre Lesou regényéből filmre írt serie noir a hagyományos gengszterlojalitás témáját járja körül fordulatokban, vörös heringekben és flashbackekben bővelkedő meséjében, amelynek két szálán egy frissen szabadult betörő kudarcba fulladt akcióját, illetve rendőrségi besúgóként tevékenykedő cimborája fondorlatos játszmáját követhetjük nyomon, egyazon hűvös távolságból. Melville nem csupán a tárgyi környezet és a stilizált nyelvezet tekintetében teremti meg a kortárs francia valóság és az évtizedekkel korábbi amerikai bűnfilm-világ páratlan ötvözetét (puhakalapos párizsi hősei országúti cirkálókkal vagy New York-i metrókapukon át keresik fel a legközelebbi Cotton Clubot): maga a történet is egyfajta egzisztencialista kisszótárral fordított gengszter-noirt idéz. Az áruló szerzője jelzésszerűre csupaszítja a hagyományos alvilági helyszíneket (hosszú beállításaiban monoton intenzitással bejárva tereit, lásd az egyik rendőrségi kihallgatás tízperces körsvenk-kompozícióját), lelketlen kirakatbabákká üresíti a szívtelen femme fatale-okat és a noir forró fatalizmusát a totális kiszolgáltatottság és magány nullpontjáig hűti. Melville jellegzetes világa Az árulóban ragyog fel először teljes, sötét pompájában – sőt az életműben egyedül az eseményeit uraló hazugság és árulás átlépi a történet kereteit, hogy a tragikus végkifejletben magát a nézőt is kijátssza, és kifacsart szívvel a szemétre dobja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9810