KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/szeptember
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: William S. Burroughs 1914–1991

• Csejdy András: Nincs pardon Marco Ferreri
• N. N.: Marco Ferreri
• Ardai Zoltán: Latin-európai psycho Ismét a Dillingerről
• Fekete Ibolya: Egy bizonyos idegállapot Délkelet-európai filmhét
• Makai József: Turbópartizánok A szép falvak szépen égnek
• Bori Erzsébet: Birodalmi lépegetők Új orosz filmek
• Horváth Antal Balázs: A magány mozaikképei Atom Egoyan
• N. N.: Atom Egoyan
• Kömlődi Ferenc: Virtuális szeretők Exotica
• Upor László: Toll a füledbe Orton, a botrányos életű zseni
KRITIKA
• Molnár Gál Péter: Woody Allen barna pulóverben Hatalmas Aphrodite
• Fáy Miklós: A klarinétos Woody-zene
• Bóna László: Az eltűnt idő lábnyomában Elveszett világok
• Asbóth Emil: A testrabló Kockázatos játék
• Hirsch Tibor: Vakvágányon Retúr
• Turcsányi Sándor: Reservoir Girls Fülledtség
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Cigányok ideje
• Bori Erzsébet: Batman és Robin
• Turcsányi Sándor: Kolja
• Ardai Zoltán: A selyem sikolya
• Kovács Kristóf: Sötét zsaruk
• Tamás Amaryllis: Nekem 8
• Harmat György: Féktelenül 2.
• Speier Dávid: Menekülés Los Angelesből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az utolsó szökés

Faragó Zsuzsa

 

Az úgynevezett „átlagnéző” makacsul szereti azokat a filmeket, amelyek egyszerű vagy bonyolult, szomorú vagy vidám történetet, de: történetet mesélnek el. Bármi jelentkezzen is a filmművészetben – ő ragaszkodik a mese jogához. És a filmművészetben sok minden jelentkezik: szürrealista, dadaista, időfelbontásos film, új hullám, cinéma vérité és dokumentarizmus. Csökken, majd újra nő a hatalma – a sztori marad.

A szovjet filmművészet iparszerű rendszerességgel ellátja az amúgyis epikusabb hajlandóságú szovjet nézőt lineáris szerkesztésű, kellőképpen mai, kellőképpen problematikus, kellőképpen érzelmes novellafilmekkel. Egy olajozottan működő „művészet-ipar” ad tehát magabiztos hátteret az Utolsó szökésnek.

A nagy és népszerű színész, Mihail Uljanov egyéniségére írott film egy nevelő intézet évzárójának reggelétől az éjszakáig terjedő időben kíséri végig a valószínűtlenül lelkes zenekarvezetőt és védencét, a tehetséges trombitást és konok kamaszt. Még szociológiailag is igaz és jellemző az a kép, amit a rendező elénk rajzol a mai szovjet valóságról: a lakótelep, az érzelmileg elhagyott gyerekek, a válás, a „modern zene” és az orosz asszonykórus vetélkedője a kultúrházban, és nem utolsó sorban a Nagy Háború veteránja, a csudabogár. Mellén kitüntetésekkel, lábát húzva, szívbetegen is lohol és lobog, és ebbe az érzelemszegény, elbizonytalanodott korba hoz üzenetet a régmúltból – magatartásmintát. Tehát szociológiailag hiteles film, de főképp a blickfang nélkül egymást követő képekből áradó szomorúság teszi igazzá. Csupa tanácstalan színész-arc, csupa „neki is igaza van, de őt is megértem” helyzet, csupa szív-szorítóan kilátástalan vita. Egy nemzedéktől búcsúzik ez a film családias bánattal s az újakat üdvözli tétován.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5986