KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/október
KRÓNIKA
• Muhi Klára: Zsurzs Éva

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő filmes Bresson-óramű
• N. N.: Robert Bresson filmjei
CYBERVILÁG
• Nádori Péter: Az ötödik elem Kamaszos báj sok lézerrel
• Tóth András György: Mézières és Moebius Képregénytől a filmig
• Kömlődi Ferenc: Túlélési stratégiák Douglas Rushkoff könyve
• Bíró Yvette: Szintről szintre Chris Marker-multimédia
• Nyírő András: „Emil” Ha elolvasta, tépje össze

• Forgách András: Iráni mesék Filmhét után
MAGYAR MŰHELY
• Sós B. Péter: Húzóágazat? Filmtörvény
• Bori Erzsébet: Diplomatafilm Beszélgetés Bereményi Gézával
TELEVÍZÓ
• Dessewffy Tibor: Kis Magyar Időutazás Rendszerváltó évek
• Dániel Ferenc: Színkép-sugárzás Spektrum TV
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: A szabad világ foglyai Michael Cimino filmjei
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lengyel kapcsolat
FESZTIVÁL
• Róka Zsuzsa: Örömfilmfesztivál Ouagadougou
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nem azok a fiúk Witman fiúk
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A kaukázusi fogoly
• Bori Erzsébet: Ragyogj!
• Simó György: Ál-arc
• Turcsányi Sándor: Fedőneve: Donnie Brasco
• Békés Pál: Hullámsír
• Harmat György: Első csapás
• Csordás Lajos: Az elnök különgépe
• Tamás Amaryllis: Raszputyin
POSTA
• Jeles András: Nyílt levél Forgács Péternek
• Forgács Péter: Tisztelt Szerkesztőség!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Blue Box

A hely szelleme

Bakács Tibor Settenkedő

A macska a többszörös gyilkos. Bűntársa egy lehetetlen kinézetű kutya. A rendőrség rossz nyomon halad, a mozicentrum tulajdonosát gyanítják. Pedig Ő a legendacsíra.

Négylábú barátaink kapcsán én egy művészfilmről szeretnék szólni. Forgatókönyvíró-rendezője Káldor Elemér, aki az első percekben krimit ígér. S valóban, sok minden kriminális e filmben.

Megtehetném, hogy megértve a film mélyrétegeit s kortünetet tipizáló szimbólumait – belemagyarázok egy üzenetnek is beillő jelentést –, de nem teszem. A film posztmodernben pácolt, az alternatív kultúra boszorkánykonyhájából (Blue Box) elcsent fűszerektől (Vágtázó Halottkémek, Csokonay Műhely... ) ízes.

Ennek a rétegspecifikus kultúrának filmbeli dokumentálása, úgy látszik, az új magyar közhelyek egyik legerősebbike lesz. A Nagy Generáció után a rendszerváltásos Nemzedék előtt hidat az alternatív zenei kultúra egyhangúsága képez. Ebbe beleszeret boldog-boldogtalan, a Fényes Szelek Csillagos Katonája (Kozák András) éppúgy, mint annak szülőatyja (Vető János). Döbbenetes önértékelési válságról tanúskodik ez. Az illúziómentes, rezignált kiábrándultság lesz az új nosztalgia szövedéke. Könnyek egy marihuánát kóstolgató öregedő nemzedék szemében.

Kozák Andrásnak minden színészi tehetségére szüksége van, hogy ebből a szövetből hihető imagót gyártson magának. Letagadhatatlan filmbéli képességeinek köszönheti, hogy ez némiképp sikerül is. Ám a környezete bántóan rossz, talán azért is, mert a számukra természetes közegben nem tudnak színészkedni. Hiába viselik magukon a korszakot emblematikusan jelző divatos stigmákat (Kozma György, Tódor, Cseh Tamás, Vető János), szerepet kell játszaniuk.

A kulturális szerep pedig nem azonos a színészi szereppel. Káldor hihette Bódy Gábor és Xantus János nyomán, hogy elég a szuverén egyéniség képben való elhelyezése. Csak hát azóta eltelt majdnem húsz év. Így filmépítő gondolat hiányában összeomlik a mű egész építménye.

Szétesett, tempótlan szuperplánokat látunk egymásra szórva. Ezek emocionálisan telített közelik, amelyek nem kifejeznek valamit, hanem magává az üres kifejezéssé válnak. S ez így a semmi optikai redundánsa.

Kozák András expresszív arca harminc perc után óhatatlanul unalmassá lesz, mint a Blue Boxban egymás után fellépő zenekarok. Montázs helyett leporelló.

Csúnya, piszkos vágású, rendezetlen film. Most, a magyar film piacán ez a divat, tehát nem kell olyannyira megdöbbennünk. De ez a film a filmről, mint szórakozási formáról, létállapotról és helyről (Blue Box) is szól. A genius loci átható ereje azonban még nem teremt forgatókönyvet s dramaturgiát. Az abszurd befejezés (föltámadnak az áldozatok) csupán csak menekülés a befejezetlenség elől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/04 25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1234