KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/október
KRÓNIKA
• Muhi Klára: Zsurzs Éva

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő filmes Bresson-óramű
• N. N.: Robert Bresson filmjei
CYBERVILÁG
• Nádori Péter: Az ötödik elem Kamaszos báj sok lézerrel
• Tóth András György: Mézières és Moebius Képregénytől a filmig
• Kömlődi Ferenc: Túlélési stratégiák Douglas Rushkoff könyve
• Bíró Yvette: Szintről szintre Chris Marker-multimédia
• Nyírő András: „Emil” Ha elolvasta, tépje össze

• Forgách András: Iráni mesék Filmhét után
MAGYAR MŰHELY
• Sós B. Péter: Húzóágazat? Filmtörvény
• Bori Erzsébet: Diplomatafilm Beszélgetés Bereményi Gézával
TELEVÍZÓ
• Dessewffy Tibor: Kis Magyar Időutazás Rendszerváltó évek
• Dániel Ferenc: Színkép-sugárzás Spektrum TV
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: A szabad világ foglyai Michael Cimino filmjei
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lengyel kapcsolat
FESZTIVÁL
• Róka Zsuzsa: Örömfilmfesztivál Ouagadougou
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nem azok a fiúk Witman fiúk
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A kaukázusi fogoly
• Bori Erzsébet: Ragyogj!
• Simó György: Ál-arc
• Turcsányi Sándor: Fedőneve: Donnie Brasco
• Békés Pál: Hullámsír
• Harmat György: Első csapás
• Csordás Lajos: Az elnök különgépe
• Tamás Amaryllis: Raszputyin
POSTA
• Jeles András: Nyílt levél Forgács Péternek
• Forgács Péter: Tisztelt Szerkesztőség!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Get On Up

Soós Tamás Dénes

Get On Up – amerikai, 2014. Rendezte: Tate Taylor. Szereplők: Chadwick Boseman, Nelsan Ellis, Dan Aykroyd. Forgalmazó: Bontonfilm. 139 perc.

Mikor Elvis meghalt, James Brown állítólag elintézte, hogy kettesben maradhasson az elhunyttal. „Elvis, te szemét! Már nem vagyok második” – zokogta az énekes holtteste fölött. Az anekdotában ott van, amit Brownról alapjáraton tudni kell: arroganciája, hatása és zsenije, mit tényleg csak Presleyéhez lehet mérni. Nélküle más lett volna Mick Jagger vagy Michael Jackson mozgáskultúrája, és más a komplett soul-, funk- és autóreklám-történet (gerappa!). A Get On Upban is ott van, amit a soul keresztapjáról Wikipedia-olvasás nélkül tudni illik: a bántalmazással teli gyerek- és a drogos őrülettel terhelt időskor, a fekete jogi mozgalmak iránti elkötelezettség, na meg a zenész, aki műfajokat reformált, és a saját kezébe vette az üzletet, az albumkiadást és koncertszervezést, modellt teremtve a lemezipar összeomlása után érkezők számára.

Tate Taylor (A segítség) filmjéből épp csak az összefüggések hiányoznak: hogy Brown támogatta ugyan Martin Luther Kinget, de nyíltan rasszista politikusokkal is barátkozott; hogy zsarnoki precizitása miatt a legkisebb kihágásért – késésért, piálásért, füvezésért – pénzbírságolta zenekarának tagjait, de évekig drogfüggő volt; hogy hihetetlen zenei érzékkel újított, de közben bíróságra is járt a másoktól elcsaklizott szerzemények miatt. Brown személyiségének összetettsége az, amit a rendező beáldoz az időugrálós narratíva oltárán. De a folyamatos idősíkváltásokkal nem Brown természetének hektikusságát adják vissza, csupán komikussá túlzott, afro-amerikai Forrest Gumppá rajzolják az énekest, aki hol Lyndon B. Johnsonnal, hol pedig Little Richarddal parolázik.

A stílus – a természetesen viselt extravagancia és a spontán hév keveréke – volt az, ami Brownt kiemelte társai közül. És a stílus – a negyedik falat áttörő önreflexió és a karikatúrára való hajlam – az, ami ezt a filmet félreviszi. Harsány, különcködő, és nem passzol a szokatlan biopic-narratívához, ami elmagányosodó amerikai zseniként, afféle zenés Vérző olajként festi fel Brown életét. Az életműhöz váltott belépőnek viszont, a legtöbb zenészbiográfiával ellentétben, hatásos, hiszen a sablonos magánélet (szegénység, majd siker, majd drogok) helyett inkább a karrierre és a zenére fókuszál. A feszes basszusgrúvokra alapozott, szaggatott szaxofon- és fülberúgott gitár-riffekkel színezett funkyra: a film valódi sztárjára.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12343