KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/október
KRÓNIKA
• Muhi Klára: Zsurzs Éva

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő filmes Bresson-óramű
• N. N.: Robert Bresson filmjei
CYBERVILÁG
• Nádori Péter: Az ötödik elem Kamaszos báj sok lézerrel
• Tóth András György: Mézières és Moebius Képregénytől a filmig
• Kömlődi Ferenc: Túlélési stratégiák Douglas Rushkoff könyve
• Bíró Yvette: Szintről szintre Chris Marker-multimédia
• Nyírő András: „Emil” Ha elolvasta, tépje össze

• Forgách András: Iráni mesék Filmhét után
MAGYAR MŰHELY
• Sós B. Péter: Húzóágazat? Filmtörvény
• Bori Erzsébet: Diplomatafilm Beszélgetés Bereményi Gézával
TELEVÍZÓ
• Dessewffy Tibor: Kis Magyar Időutazás Rendszerváltó évek
• Dániel Ferenc: Színkép-sugárzás Spektrum TV
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: A szabad világ foglyai Michael Cimino filmjei
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lengyel kapcsolat
FESZTIVÁL
• Róka Zsuzsa: Örömfilmfesztivál Ouagadougou
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nem azok a fiúk Witman fiúk
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A kaukázusi fogoly
• Bori Erzsébet: Ragyogj!
• Simó György: Ál-arc
• Turcsányi Sándor: Fedőneve: Donnie Brasco
• Békés Pál: Hullámsír
• Harmat György: Első csapás
• Csordás Lajos: Az elnök különgépe
• Tamás Amaryllis: Raszputyin
POSTA
• Jeles András: Nyílt levél Forgács Péternek
• Forgács Péter: Tisztelt Szerkesztőség!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ismeretlen katona lakkcipője

Bársony Éva

Rangel Vâlcsanov filmje nyomasztó, mint egy rossz vacsorát követő zűrzavaros álom. Nem a tartalma nyomasztó, hanem a tanácstalanság, amit nézőjében ébreszt. Értelmezhetetlen jelentésű valóságdarabok mosódnak össze értelmezhetetlen jelentésű látomásfoszlányokkal; bombasztikus ötletek lépnek fel azzal az igényel, hogy szimbólumokként fogadjuk el őket, ám megfejtésükhöz a logika tökéletesen hiányzik a filmből.

A Napfény és árnyék (1962) óta ismert nevű rendező ezúttal mintha teljes igényű példatárát akarta volna összeállítani annak a mára már egyre kevésbé fogyasztható „költői álomlátásnak”, amely elég hosszú ideig művészi buktatója volt a bolgár filmeknek. A szürrealisztikusan lebegtetett szépelgést, amely csak ritka esetekben játszott valóban dramaturgiai szerepet, egykor még a krimik is kötelező modorként alkalmazták, az új bolgár filmes nemzedék viszont éppen most kezd nyűgeitől szabadulni. Különösen feltűnő hát, ahogyan Vâlcsanov itt már ad abszurdum viszi ezt a modorosságot. Az egymást nem értelmező jelenetek tartalmáról képtelenség valamit is biztosan állítani. azon kívül, hogy maga a rendező kezdi a szemünk előtt elképzelni(?), visszaidézni(?) őket. Egy kisfiú jön-megy elveszetten egy falusi ház udvarán, mintha maga sem tudná bizonyosan, ébren van-e, vagy álmodik, netán őt álmodják. Így van ezzel a film – egy lakodalom – valamennyi szereplője. Mígnem a lopós nagymama rá nem gyújtja a házat mindannyiukra. Az egyedül maradt kisfiú a romok felett kérdően néz ránk. És mi értetlenül bámulunk rá vissza.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7948