KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/december
• Schubert Gusztáv: Gaia-rabság Zöldmozi
• Sipos Júlia: A flamingó nézettsége Beszélgetések a természetfilmről
• Bóna László: A konfekció mámora Technika és idill
• Turcsányi Sándor: A vak asszony fia Bűnfilmek
• Ardai Zoltán: A feledtetés mesterfoka Árnyékzóna
• Muhi Klára: Koldusbögre Beszélgetés Gombár Csabával
• Kövesdy Gábor: Recept nélkül Beszélgetés Tímár Péterrel
• Turcsányi Sándor: Egy rendes üzem Beszélgetés Andrew Vajnával
• Bihari Ágnes: Vándorgépész Csenyétén Beszélgetés Czabán Györggyel és Pálos Györggyel
• Bikácsy Gergely: Az álom szabadsága Szürrealizmus és szerelem
• Schubert Gusztáv: Puhafedelű breviárium Tarantino-éra
HORROR
• Farkas Jenő: A magyar Drakula Nosferatu előtt
• N. N.: Két jelenet a Drakula halálából
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Cyber-szkepticizmus Baudrillard, Virilio
MÉDIA
• R. Hahn Veronika: A BBC és a többiek Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Róka Zsuzsa: Francia multicolor Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Szabó Márta: Itália holdra száll Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Vida László: Cirill és katód Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
FESZTIVÁL
• Báron György: Még itt vannak, már itt vannak... Montreal
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Kutyavilágaink A világ legkisebb alapítványa
• Csejdy András: Reszkírotott hányavetiség Bukfenc
• Erdélyi Z. Ágnes: Eltörölt évek „Semmisnek kell tekinteni...”
• Kis Anna: Hó és mű hó Jeruzsálem. A hó hatalma
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Halálhajó
• Bori Erzsébet: Lesz-e hó karácsonykor?
• Hungler Tímea: Kinek a papné
• Csordás Lajos: A félelem országútján
• Mátyás Péter: Álljon meg a nászmenet!
• Csejdy András: A pénz beszél
FILMZENE
• Fáy Miklós: James Dean felfedezettje Leonard Rosenman

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Karl Freund: A múmia

Teremtő újrafelhasználás

Pápai Zsolt

A német expresszionizmus jelentős operatőrének, Karl Freundnak első rendezése a Universal-horrorok különleges darabja.

 

A német expresszionizmus clair obscurjének jelentős exportőre az Államokba 1929-ben emigrált Karl Freund operatőr volt, aki olyan hazai munkáiban, mint Wegener Gólemje, Murnau Az utolsó embere vagy Lang Metropolisza oroszlánrészt vállalt a legendás fény–árnyék-technika kifejlesztésében. Freund Hollywoodba érkezte után a Drakula és A Morgue utcai kettős gyilkosság fényképezésével tette le névjegyét, és e filmek hamar meggyőzték producerét arról, hogy direktorként is ki kell próbálnia őt. A múmia, Freund rendezői debütálása az életmű ékkövei közé tartozik, emellett sok szempontból kivételes helyet foglal el a harmincas évek Universal-horrorjainak sorában is.

A múmia-sztori a nagy horrormítoszok árnyékában aratott szolid, ám nem lebecsülendő sikereket, a mese népszerűségét jelzi, hogy a harmincas-negyvenes években féltucatnyi folytatás követte a nyitódarabot. A múmia nem csupán azért jelentős mű, mert a legkiválóbb Universal-filmekhez hasonlóan kiállításával jól példázza, hogy a szűkös büdzsé javarészt ellensúlyozható a rafinált make-uppal, az invenciózus fényképezéssel és a színészek intenzív jelenlétével, hanem azért is, mert annak a trendnek a születését jelzi, amely hosszú távon krónikus önismétléshez vezetett a Universal-műhelyben: Freund filmje az első a Universal-horrorok között, amely a stúdióban készült korábbi darabok valamelyikének leleményeit reciklálja, azonban még nem szolgai módon, hanem konstruktívan és kreatív szemlélettel teszi mindezt.

A cselekményszövés néhány eleme, a dramaturgiai építmény, továbbá az egyes figurák és a közöttük lévő kapcsolat jellege Browning Drakulájára emlékeztet – korántsem véletlen, hogy Drakula és A múmia alkotógárdája a forgatókönyvírótól kezdve a produceren át a szereplők egy részéig közös. Imhotepet, a karnaki templom főpapját közel 3700 évvel a film jelenideje előtt élve temették el, mert ellopta az Ízisznek Ozirisz életre keltésekor mondott szavait rögzítő szent iratot, hogy annak segítségével próbálja meg feltámasztani fiatalon elhalálozott szerelmét. 1921-ben brit régészek rátalálnak Imhotep szarkofágjára, valamint a titokzatos szent iratra, és ezzel elindul a lavina. Az életre kelt főpap szívét 3700 évnyi szendergés után is a szerelem tüze hevíti, de mivel egykori választottjának csupán a testét támaszthatja fel, túlvilágra jutott lelkét nem, egy, a kedvesére kísértetiesen hasonlító hölgyet szemel ki vágyai beteljesítéséhez.

Az élve eltemetett, ezért a túlvilágról testestül-lelkestül kitagadott Imhotep ugyanúgy a köztes világ örök nyugtalanságra ítélt lakója, mint Drakula. Imhotep hasonló módon hipnotizálja választott áldozatát, mint Drakula gróf, és a főpappal szemben is – csakúgy, mint a vámpírral szemben – az ítélőerő megőrzése és az óvatosság az egyetlen ellenszer. A múmiában mindemellett a figurák dramaturgiai elhelyezkedése is a Drakulát idézi: a rém egy háromszög-alakzat középpontjában áll, melynek a vágy titokzatos tárgya melletti további két tagja a Browning-mű Van Helsingjének reinkarnációjaként feltűnő józan gondolkozású, idős tudós és a nő szívéért folyó harcban a szörny riválisaként fellépő fiatal férfi.

A világítástechnika és a fényképezés frontján is számos hasonlóság fedezhető fel a két opus között, azonban Freund – illetve operatőre – ezúttal némileg limitáltabb eszközökkel, azaz kevesebb erős kontraszttal dolgozott, mint a Drakulában. A rendező rutintalanságát csupán néhány hamis vágás és egy-két kontinuitáshiba jelzi, kárpótlásul viszont számos eredetibb megoldás akad filmben. A címszereplő Boris Karloff rendre visszatérő, hipnotikus erejű nagyközelije mára legendássá lett, és ugyancsak nevezetes a történet kétharmada táján terített flashback, mely Imhotep halálának körülményeiről tudósít. A széles mozdulatokra épülő színészi játék, a részben statikus beállítások és a felgyorsított snittek ugyanazt a célt szolgálják: Freund a némafilm emlékét balzsamozza be velük, a hangos váltás hajnalán egy archaizáló képekkel komponált szekvenciában tiszteleg a mozi hőskora előtt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2781