KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/december
• Schubert Gusztáv: Gaia-rabság Zöldmozi
• Sipos Júlia: A flamingó nézettsége Beszélgetések a természetfilmről
• Bóna László: A konfekció mámora Technika és idill
• Turcsányi Sándor: A vak asszony fia Bűnfilmek
• Ardai Zoltán: A feledtetés mesterfoka Árnyékzóna
• Muhi Klára: Koldusbögre Beszélgetés Gombár Csabával
• Kövesdy Gábor: Recept nélkül Beszélgetés Tímár Péterrel
• Turcsányi Sándor: Egy rendes üzem Beszélgetés Andrew Vajnával
• Bihari Ágnes: Vándorgépész Csenyétén Beszélgetés Czabán Györggyel és Pálos Györggyel
• Bikácsy Gergely: Az álom szabadsága Szürrealizmus és szerelem
• Schubert Gusztáv: Puhafedelű breviárium Tarantino-éra
HORROR
• Farkas Jenő: A magyar Drakula Nosferatu előtt
• N. N.: Két jelenet a Drakula halálából
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Cyber-szkepticizmus Baudrillard, Virilio
MÉDIA
• R. Hahn Veronika: A BBC és a többiek Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Róka Zsuzsa: Francia multicolor Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Szabó Márta: Itália holdra száll Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Vida László: Cirill és katód Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
FESZTIVÁL
• Báron György: Még itt vannak, már itt vannak... Montreal
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Kutyavilágaink A világ legkisebb alapítványa
• Csejdy András: Reszkírotott hányavetiség Bukfenc
• Erdélyi Z. Ágnes: Eltörölt évek „Semmisnek kell tekinteni...”
• Kis Anna: Hó és mű hó Jeruzsálem. A hó hatalma
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Halálhajó
• Bori Erzsébet: Lesz-e hó karácsonykor?
• Hungler Tímea: Kinek a papné
• Csordás Lajos: A félelem országútján
• Mátyás Péter: Álljon meg a nászmenet!
• Csejdy András: A pénz beszél
FILMZENE
• Fáy Miklós: James Dean felfedezettje Leonard Rosenman

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Visszajelzés

Győzelem, ami felér egy vereséggel

Bársony Éva

 

Gelman rendíthetetlen optimista.

Nála ott van két igaz ember, akire biztosan épülhet a jövő. Az egyik, aki nemcsak tudja, hanem ki is mondja az igazságot. A másik, aki érvényre juttatja. Az előbbinek ismerete és bátorsága, az utóbbinak hatalma és belátása van hozzá, ők ketten már elegendők ahhoz, hogy megakasszák egy hibás folyamat önmagát újratermelő automatizmusát, így indul be a Gelman-féle dramaturgia az Egy ülés jegyzőkönyve (Prémium) színpadán, és így a Visszajelzésén is.

Ami a tudományos felfedezés létrejöttében a hipotézis, az Gelman dramaturgiai levezetésében a két kulcsfigura. Eleve feltételezi őket, vállalva egy szigorúan oksági folyamat feltárásához a romantikus kiindulást. Ahogy Newtont a gravitációelmélet felismerésében és kidolgozásában nem befolyásolta, hogy az a bizonyos alma lepottyanva szétzúzódik-e, vagy épségben megússza a fizikai törvény demonstrálását, és egyáltalán: alma vagy más egyéb test zuhan-e a tömegvonzásnak engedelmeskedve, úgy Gelmant sem érdeklik hőseinek pszichés elváltozásai, és egyáltalán személyük egyéni vonásai, miközben a társadalmi tudathasadás sajátos működésének alapképletét szerkeszti meg a színpadán. Ehhez szereplőiből csak annyira van szüksége, amennyit belőlük meghatároz a társadalmi munkamegosztásban és a hatalom gyakorlásában elfoglalt helyük.

A társadalmi mechanizmus hibás működését a Visszajelzés ugyanarra a képletre vezeti vissza, mint amit már az Egy ülés jegyzőkönyvében Gelman felállított. A dramaturgiai felállás is változatlan. Ám az érvényességi kör tágabb; a Jegyzőkönyv vállalati vezérkarának szűk körén túllépve, a Visszajelzés konfliktusa magas vezetői szintig, a területi pártbizottságig és a minisztériumig gyűrűzik. A megoldás elvesztette jovialitását; semmiféle Deus ex machina nem fordíthatja negatívumból pozitívumba a végeredményt. Leállíthatatlanul meg kell vívni a győzelmet, noha már mindenki tudja róla, hogy – az egyik fontos figura megfogalmazásában –: „nem győzelem, hanem súlyos hiba”.

A Visszajelzésben ismét egy hatalmas építkezésen kísért Patyomkin herceg szelleme. Látványosnak ígérkező termelési eredményről derül ki, hogy csak látszatra eredmény, valójában az építkezés befejezésének hosszú időre elháríthatatlan akadálya. A látszat sok mindenkinek érdeke, látványos önigazolás, végig a vezetői hierarchia magas lépcsőfokaiig; így hát Gelman két igaz embere, a közgazdásznő és az új párttitkár nyílt titkot leplez le. És miután a nyílt titkok leleplezése ütközik rendszerint a legmakacsabb ellenállásba, őket éri az igazi meglepetés. Módjuk van kitapasztalni, hogy a látszatra irányult személyes érdekek az adminisztráció útjain miként öltik magukra fokozatosan a gazdasági szükségszerűség mezét.

A Visszajelzést Gelman úgy írta meg, hogy jobban hasonlít egy dialogizált jegyzőkönyvre, mint a Jegyzőkönyv. A nemzeti színházbeli előadás formát talált hozzá, a szovjet filmváltozat is (amit láthattunk a moziban), a televízió-feldolgozás megmaradt a hagyományos tévémódszernél. Mihályfi Imre tartózkodott mindentől, ami egyéni koncepcióra vallhatna, a rendező személyes jelenlétére utalna. Így aztán nyitott marad a kérdés: mi késztethette rá, hogy az ismert műnek még egy változatát tárja a nézők elé? Még a dokumentumfilmet utánzó tévéjátékdivatnak sem engedett; ami pedig ezúttal bizonyos megoldások révén, ha nem is művészi élményt, de gyors eligazodást hozott volna a vezetői hierarchiában. A néző aktív részvételét kihívni nemes cselekedet, ám mégsem kívánható, hogy papírral-ceruzával üldögéljen bárki is a képernyő előtt, ha tudni akarja, ki kicsoda, és milyen funkció nevében beszél. Olyan darabban, amely szinte kizárólag akkor tartja ébren az érdeklődést, ha azonnal pontosan tudható, kinél van éppen a labda.

Gelman szikár dramaturgiája látványos színészi játékkal nem díszíthető. Egy jegyzőkönyvből sorstragédiát előadni – biztos kabaré. Csak jegyzőkönyvként felmondani – fárasztó szürkeség. A darab elfogadtatásáért azok a színészek tették a legtöbbet, akik nem igyekeztek pszichológiát írni a figurájukhoz a szerző helyett, ám mégsem maradtak adósak a szerepértelmezéssel. Kállai Ferenc azért volt kiemelkedően jó a járási párttitkár szerepében, mert bár a funkciót szólaltatta meg, de a funkció mögött megbúvó emberről a magatartása és viselkedése sok mindent elárult. Márkus László a véleményét játszotta el a kombinát vezetőjéről, Rajhona Ádám építésvezetője túlhajszolt volt, szavát is alig lehetett érteni. Andorai Péter korrektül mondta végig az egyik kulcsszerepet. Hámori Ildikó szigorúsággal igyekezett feledtetni a másik kulcsfigurát mozgató szerzői romantikát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7923