KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/február
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Mamcserov Frigyes Mici néni kihúnyó életei
• (X) : Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
MÉDIA
• Hirsch Tibor: Máltai hypertext Mozi, multimédia, nulla év

• Forgách András: Lutri A játékos
• Tamás Amaryllis: A játék szabadsága Beszélgetés Makk Károllyal
• Dániel Ferenc: Miskinek és Sztavroginok Dosztojevszkij-vázlatok
• N. N.: Dosztojevszkij-adaptációk
• Mihancsik Zsófia: Kereszt-kérdés Beszélgetés Jelenits István teológussal
• Donáth László: Hol a te diadalod? Jeruzsálem
• Bikácsy Gergely: Isten mozigépészei Az olasz film emberhalászai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Komolyan veszem az ötperceket Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Schubert Gusztáv: Bebel nője Kádár-kori szerelmek
• Fáy Miklós: Lovaglózene és dodekafónia
FESZTIVÁL
• Forgács Iván: Elátkozottak Kijev
TELEVÍZÓ
• Dessewffy Tibor: A kezdet vége Közszolgálat és kereskedelem
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Egy másik évezred
KRITIKA
• Bán Zoltán András: Ködképek Derengő
• Schubert Gusztáv: Lapospart Zimmer Feri
• Békés Pál: A kergetőzés joga A miniszter félrelép
• Reményi József Tamás: Az osztrák beteg Hét év Tibetben
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Az ikrek visszavágnak
• Ardai Zoltán: Holdfényszelence
• Békés Pál: Az Esőcsináló
• Békés Pál: A sakál
• Hungler Tímea: Az ördög ügyvédje
• Kömlődi Ferenc: Alien 4
• Tamás Amaryllis: Flubber – A szórakozott professzor
• Turcsányi Sándor: Titanic
• Turcsányi Sándor: Tudom, mit tettél tavaly nyáron
• Glauziusz Tamás: A jaguár

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az én házam, az én váram

Vidovszky György

 

Kerrigan és családja boldogan – sőt, talán egy kicsit túl boldogan – él Melbourne peremén fekvő, kis házukban. A családi idillt csöppet sem zavarja a mellettük lévő repülőtér zaja, s az egyformán ismétlődő hétköznapok csendje. A lényeg az, hogy együtt vannak – kivéve az egyik, börtönben ülő fiút –, és az apának minden estére van egy újabb sztorija, amit családja áhítattal hallgat végig. Szeretetreméltóan bumfordi figurák, a szó legtisztább értelmében triviálisak. Mégis életük talán legnyugodtabb évtizedeit megtörni látszik az embertelenül terjeszkedő „multi”, ami éppen a mellettük fekvő repülőteret birtokolja. A „telekszomszéd” ugyanis felvásárolná Kerriganék házát, hogy újabb aszfalt-négyzetkilométereket simítson a helyére. Csak azzal nem számolnak, hogy ennek a családnak mindennél többet ér saját otthonuk. És ezzel megkezdődik a fafejű egér és a magabiztos dinoszaurusz viadala.

A történet és a téma egyszerűsége vetekszik az áldokumentarista magazinműsorok tudósításainak didaktikusságával. Kerrigan álláspontjának erkölcsi kikezdhetetlensége és a nagyvállalat „embertelen” önzése mindkét oldalon mindent alulmúló naivitással párosul. Bosszantó diadalt arat a kompromisszum nélküli elvszerűség ezen a vitán. S talán ez a legizgalmasabb a filmben: finoman adagolt iróniával lényegíti át a rendező az egyértelműnek látszó értékeket. A történet olyan egyszerűen és kiszámíthatóan alakul, hogy van idő a mese mögé látni. Ez a film fricskát ad minden szereplője orrára, éppen ezért a végső győzelem egyáltalán nem katartikus, inkább karikaturikus. A film nem a kisember példa értékű kitartását mutatja be, s nem is a gonosz pénzemberek bukásán mosolyog, hanem azon, hogy bárki és bármi megtámadható és megvédelmezhető szándéktól, felkészültségtől, értékektől függetlenül. A feloldás csak giccsekbe ágyazott családi portré; a repülőtér közepén maradt csöppnyi sziget felülről nézve nem megható szimbólum, hanem – ha tetszik – hétköznapi butaságunk örömteli tájképe: a mi kutyaólunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3006