KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/március
• Schubert Gusztáv: Az őrület angyala Pszichomozi
• Stark András: Persona, fehér köpenyben Pszichiáterek tükre
• N. N.: Pszichomozi
• Turcsányi Sándor: Valami menthető Újabb cseh filmek
• Bori Erzsébet: Merülési mélység Doc’Est ’97
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Szűk terekben Beszélgetés Sas Tamással

• Forgách András: A véres clown Mifune Toshiro
• N. N.: Kuroszava és Mifune közös filmjei
• Fáy Miklós: Kilencvenhárom zene Takemitsu Toru
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Életünk ROM-jai Nirvána

• Földényi F. László: Egy „sikertelen ember” mozija Musil és a film
• Ardai Zoltán: Törless ’66 K. u. K. állomás
KÖNYV
• Reményi József Tamás: Öntőműhely Tarkovszkij-monográfia
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Példáért szomszédba Thesszaloniki
TELEVÍZÓ
• Lipp Tamás: Vasárnapi nép Márciusi cselekedetek
• Muhi Klára: Háziverseny Filmkínálat a képernyőn
KRITIKA
• Fáber András: Szent Kristóf angolul tanul A Rémkirály
• Tóth András György: Mózes és az indiánok Beszélgetés Michel Tournier-val
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Comic Strip – Képtelen képregény
• Hirsch Tibor: Csillagot az égből
• Takács Ferenc: Amistad
• Schubert Gusztáv: Játsz/ma
• Hungler Tímea: Fogadatlan prókátor
• Barotányi Zoltán: Robinson Crusoe
• Schubert Gusztáv: Szerelemben, háborúban
• Kis Anna: Szép remények
• Békés Pál: Lesz ez még így se!
• Harmat György: A boldogító nem
• Takács Ferenc: Hőhullám
• Tamás Amaryllis: Mint a királyok!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Django

Baski Sándor

Django – francia, 2017. Rendezte: Etienne Comar. Írta: Alexis Salatko. Kép: Christophe Beaucarne. Zene: Warren Ellis. Szereplők: Reda Kateb (Django Reinhardt), Cécile De France (Louise), Gabriel Mireté (Lévêque), Palya Bea (Naguine), Bimbam Merstein (Negros). Gyártó: Fidelité Films / Pathé. Forgalmazó: Cinenuovo. Szinkronizált. 117 perc.

Kultuszt építeni és ápolni a szelektálással (is) lehet, az elmesélt és az elhallgatott részletek funkciója ugyanaz. Az elmúlt évszázad talán legismertebb francia énekesnőjéről készített biopic (Piaf, 2007) alkotói úgy döntöttek, kifelejtik a nácikkal való kollaboráció kényelmetlen epizódját, míg a 20. század másik legendás frankofón zenészlegendájának életéből pont a német megszállás idejét gondolta kiemelendőnek Etienne Comar rendező. A döntés mindkét esetben érthető – az erkölcsi bukásnál az ellenállás jobban passzol a mítoszba, még ha utóbbi szcenáriónak is megvannak a maga buktatói.

A Djangónál ez a túlságosan ismerős sztorivonalak csábítása. Comar, illetve az adaptáció forrásául szolgáló regény szerzője, Alexis Salatko nagyvonalúan bánnak az életrajzi tényekkel, hogy megidézhessék a Mephisto alaphelyzetét. A kirívóan tehetséges zenészt és együttesét németországi turnéra „hívja” a Luftwaffe egyik tisztje, és Reinhardt-nak döntenie kell. Comar lefuttatja a kötelező köröket („én csak zenélek, nem érdekel, ki a közönség”, „eltúlzott a veszély, nem eshet bántódásunk”), majd a film második felét a menekülési és emigrálási kísérleteknek szenteli. A visszatérés az elegáns szalonokból a cigány karavánok világába önmagában is elég erős drámai helyzet lehetne, de a forgatókönyv ezt még megspékeli egy szükségtelenül hollywoodias epizóddal – az ellenállókkal együttműködő Reinhardt szó szerint életet ment a zenéjével – majd a fináléban még a valós eseményeket is meghamisítja.

Nehéz eldönteni, dicséretnek vagy kritikának számít-e, hogy a film legjobban sikerült részei azok, amikor a túlírt dialógokat hosszas koncertrészletek szakítják meg, amelyek a laikusok számára is jól illusztrálják, miben állt a három ujjal gitározó Django zsenialitása (Reda Kateb kiváló választás volt a címszerepre, hiteles az átszellemülése), csak jobb nem belegondolni, mit tudott volna kezdeni egy ilyen kaliberű figurával egy tehetségesebb író-rendező páros.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/12 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13473