KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/március
• Schubert Gusztáv: Az őrület angyala Pszichomozi
• Stark András: Persona, fehér köpenyben Pszichiáterek tükre
• N. N.: Pszichomozi
• Turcsányi Sándor: Valami menthető Újabb cseh filmek
• Bori Erzsébet: Merülési mélység Doc’Est ’97
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Szűk terekben Beszélgetés Sas Tamással

• Forgách András: A véres clown Mifune Toshiro
• N. N.: Kuroszava és Mifune közös filmjei
• Fáy Miklós: Kilencvenhárom zene Takemitsu Toru
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Életünk ROM-jai Nirvána

• Földényi F. László: Egy „sikertelen ember” mozija Musil és a film
• Ardai Zoltán: Törless ’66 K. u. K. állomás
KÖNYV
• Reményi József Tamás: Öntőműhely Tarkovszkij-monográfia
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Példáért szomszédba Thesszaloniki
TELEVÍZÓ
• Lipp Tamás: Vasárnapi nép Márciusi cselekedetek
• Muhi Klára: Háziverseny Filmkínálat a képernyőn
KRITIKA
• Fáber András: Szent Kristóf angolul tanul A Rémkirály
• Tóth András György: Mózes és az indiánok Beszélgetés Michel Tournier-val
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Comic Strip – Képtelen képregény
• Hirsch Tibor: Csillagot az égből
• Takács Ferenc: Amistad
• Schubert Gusztáv: Játsz/ma
• Hungler Tímea: Fogadatlan prókátor
• Barotányi Zoltán: Robinson Crusoe
• Schubert Gusztáv: Szerelemben, háborúban
• Kis Anna: Szép remények
• Békés Pál: Lesz ez még így se!
• Harmat György: A boldogító nem
• Takács Ferenc: Hőhullám
• Tamás Amaryllis: Mint a királyok!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Papírmozi

Kránicz Bence

Politikus és magyar

Az újabb magyar képregények jellemzően apolitikusak. Még az erősen önéletrajzi ihletésű, de legalábbis a hétköznapok kulisszái előtt játszódó történetek is kerülik a közéleti utalásokat, és inkább általános élethelyzetekről, szerelmi és munkaügyekről, különféle szorongásokról szólnak. A kevés kivétel között eddig jobbára pároldalas novellákat tarthattunk számon, például Felvidéki Miklós vagy Koska Zoltán egy-egy munkáját, a náluk valamivel idősebb Vass Róbert viszont teljes egészében közéleti-közérzeti képregényeknek szentelte Különös, idegen nyelven című sorozatának legfrissebb epizódját.

A borító színeit a gyűlöletkeltésre alkalmas kormányplakátok királykékje uralja, a rajzos bevezetőben pedig az alkotó alteregója vetíti előre, hogy hangsúlyosan az itt és mostban játszódó történetek következnek. Pedig a tizenöt éve indult Különös, idegen nyelven nem kifejezetten rögrealista alapokon nyugszik: a sorozat két hőse Karcsi, a pesti egyetemista és lakótársa, János, a barátságos földönkívüli. Zömében a csajozásról és az ufók alkoholtűrő képességéről szóló, régebbi kalandjaik után most a tipikus ellenzéki szavazópolgárok mindennapjait élik: dolgozgatnak, iszogatnak és teljes apátiában járkálnak tüntetésről tüntetésre, miközben egyre rosszabbul érzik magukat a bőrükben. Vass alapvetően a közvetlen, egyszerű humorú, nyers szövegek és rajzok híve, de ezúttal lírai oldalát is megmutatja az alkoholista férfi történetében, aki annál józanabb, minél többet iszik. Egy másik novella a formája miatt emlékezetes: a lapozgatós szerepjátékkönyvek stílusában tudósít az államilag szított gyűlölet következményeiről Karcsi falusi látogatása során. A kis kötet vállaltan didaktikus, de a szerző elkötelezettsége mögött mély csalódottság tapintható. Ez hitelesíti a képregényt, amiből szerencsére az önirónia sem hiányzik teljesen.

Vass Róbert: Különös, idegen nyelven 2017. Fekete-fehér, puhafedeles, 40 oldal. Kiadó: Nero Blanco Comix.

 

Klasszikus X-Men

A legnépszerűbb szuperhőscsapat, az X-Men története kétszer kezdődött el. Először 1963-ban, amikor Stan Lee és Jack Kirby kitalálták a természetfeletti képességekre szert tett, mutáns fiatalok koncepcióját. Másodszor 1975-ben, mikor a bő évtizeden át csekély érdeklődés mellett csordogáló sorozatot megújították. Számos új szereplő, köztük a rajongók későbbi kedvence, Rozsomák is ekkor került be a csapatba. Az új alkotói kör legfontosabb tagja kétségtelenül Chris Claremont, aki bemutatkozását követően 17 éven át írta az X-Men kalandjait, alaposan és ráérősen építgetve a rengeteg karaktert mozgató történetszálakat. A most megjelent kötetben ennek a korszaknak a nyitánya, nyolc epizód kapott helyet. Az új szereplők jelleme még elnagyolt, a konfliktusok – olykor szó szerint – légből kapottak. Mégis képregénytörténeti alapműről van szó: a jogegyenlőségről, rasszizmusról, kisebbségi problémákról gyakran könyvtárnyi szociológiai szakirodalomnál is hitelesebben szóló X-Men valójában itt született meg.

Chris Claremont és mások: X-Men – Új nemzedék. Színes, puhafedeles, 176 oldal. Kiadó: Képkocka Kiadó.

 

A viszonzatlan szerelemről

Mikor a Különös, idegen nyelven 2017 kapcsán apolitikus magyar képregényekről beszéltem, olyasmikre gondoltam, mint Sárdi Katalin fanzin formátumú füzete, a Viszonzatlan. Ezzel persze semmi baj nincs, örömmel olvasom a századik képregényt is párkapcsolati fájdalmakról és tanulságokról, pláne, hogy a Sárdiéhoz hasonló nyíltsággal kevés magyar képregényalkotó mesélt eddig ilyen problémákról. A Viszonzatlan szerelmiháromszög-története szinte jelzésértékű, olyannyira, hogy a szereplők kerekre csiszolt szentenciáival együtt inkább önsegítő, mintsem fikciós művé alakul a füzet. Kulcsmondat: „Nincs szükségem olyan partnerre, aki velem akarja kipótolni a gyengeségeit, vagy megbénít a bizonytalanságával.” Nos, ennek az igazságához kétség sem fér. Sárdi játékos képi világa – az összes szereplő valamilyen madárfigura – és a rizográfos nyomdatechnikával megoldott, egységes és markáns színvilág éppen annyira emelik el a Viszonzatlant a bánatos kisrealizmustól, hogy az idézett önismereti belátás és társai frissnek és megéltnek-megszenvedettnek tűnjenek.

Sárdi Katalin: Viszonzatlan. Színes, irkatűzött, 20 oldal. Kiadó: BP Zines.

 

Kránicz Bence


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13655