KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/március
• Schubert Gusztáv: Az őrület angyala Pszichomozi
• Stark András: Persona, fehér köpenyben Pszichiáterek tükre
• N. N.: Pszichomozi
• Turcsányi Sándor: Valami menthető Újabb cseh filmek
• Bori Erzsébet: Merülési mélység Doc’Est ’97
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Szűk terekben Beszélgetés Sas Tamással

• Forgách András: A véres clown Mifune Toshiro
• N. N.: Kuroszava és Mifune közös filmjei
• Fáy Miklós: Kilencvenhárom zene Takemitsu Toru
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Életünk ROM-jai Nirvána

• Földényi F. László: Egy „sikertelen ember” mozija Musil és a film
• Ardai Zoltán: Törless ’66 K. u. K. állomás
KÖNYV
• Reményi József Tamás: Öntőműhely Tarkovszkij-monográfia
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Példáért szomszédba Thesszaloniki
TELEVÍZÓ
• Lipp Tamás: Vasárnapi nép Márciusi cselekedetek
• Muhi Klára: Háziverseny Filmkínálat a képernyőn
KRITIKA
• Fáber András: Szent Kristóf angolul tanul A Rémkirály
• Tóth András György: Mózes és az indiánok Beszélgetés Michel Tournier-val
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Comic Strip – Képtelen képregény
• Hirsch Tibor: Csillagot az égből
• Takács Ferenc: Amistad
• Schubert Gusztáv: Játsz/ma
• Hungler Tímea: Fogadatlan prókátor
• Barotányi Zoltán: Robinson Crusoe
• Schubert Gusztáv: Szerelemben, háborúban
• Kis Anna: Szép remények
• Békés Pál: Lesz ez még így se!
• Harmat György: A boldogító nem
• Takács Ferenc: Hőhullám
• Tamás Amaryllis: Mint a királyok!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Történetek az elveszett birodalomból

Iskolatársak

Bori Erzsébet

Ártatlan kisfelnőttek és nosztalgikus iskoladrámák az ötvenes évekből.

 

Eddig Gödrös Frigyesről csupán azt jelenthettük ki teljes biztonsággal, hogy nem egy termékeny alkotó. Lassan mégis eljutunk oda, hogy határozottabb állításokat tehetünk – nem tört ki rajta a munkaláz, de az idők során összegyűlt annyi műve, ami már kirajzol egy rendezői portrét. Egy vadul nosztalgikus filmes arcélét.

Új darabja tévéfilm. E műfaj különös figyelmet érdemel, hiszen nemzedékek nőttek úgy fel Magyarországon, hogy nem is sejtik: volt idő, amikor a televízióban (akkori nevén Magyar Televízió) rendszeresen és nagy számban készültek tévéjátékok és különféle irodalmi adaptációk. Olcsóbbak, szerényebbek voltak, mint a mozidarabok, de minden dramaturgiai, vizuális korlátjuk ellenére közelebb álltak a játékfilmekhez, mint a mai, teleregényként meg sitcomként emlegetett, s a büdzsében új magyar filmként elkönyvelt tévésorozatok. A siralmas helyzet ismeretében meglepő fordulat, hogy a Történetek az elveszett birodalomból az ORTT támogatásával, a Duna tévé és a TV2 összefogásából készült.

Az is érdekes, hogy Gödrös ezúttal nem saját (esetleg írásban rögzített) emlékeiből dolgozott – mint a Horváth Putyival közös Priváthorvát és Wolframbarát vagy a Glamour esetében –, hanem idegen anyagból: Ajtony Árpád két novelláját írta filmre Can Togayjal. Ajtony szűk körben ismert, mindössze néhány folyóiratközlés és egy rövidfilm maradt utána, amikor 1974-ben Párizsba távozott. A szűk kör (amelyben egyfajta „kiskultusza” is volt) a hatvanas-hetvenes évek BBS körüli avangárdista-ellenkulturális mezeje. Aztán 1998-ban a Jelenkor váratlanul kiadta összegyűjtött írásait, ami egyszerre volt leletmentés és újraélesztés. Jó okunk van feltételezni, hogy Gödrös és Ajtony nemcsak kortársak, hanem személyes ismerősök, talán barátok voltak, hasonló érdeklődéssel és tapasztalatokkal. Mi sem természetesebb hát ennél a találkozásnál.

Csakhogy Gödrös a maga kedves szólamát fújja Ajtony hangján. Az elbészéléseknek vannak, érthető módon nagyon áttételes, politikai allúziói (‘56-os forradalom), de a markáns főtéma a felnőttkorba lépés, az ártatlanság elvesztése. Ez utóbbit tekinti sajátjának Gödrös Frigyes. Ám Ajtonytól mi sem áll távolabb, mint a nosztalgia. Fiatalkori írásokról van szó; a szerző még csak nemrég hagyta maga mögött azt az életszakaszt, amelyet meglehetős szenvtelenséggel ábrázol. Míg Gödrös évtizedek múltán, egészen más helyzetből tekint vissza az „elveszett birodalomra”. Nem szabadulni akar az ártatlanságtól, az ifjonti illúzióktól, hanem újra megtalálni, felidézni őket.

A két választott novella már csak azért is összeillik, mert az egyik egy fiú-, a másik egy lányosztályról szól. Az Elmentem Cselebihez hősnője az első szerelmi csalódás után megszabadul a szüzességétől, és így egyszerre két illúzióval lesz szegényebb. A Rákóczi Kázmér érettségi előtt álló diákjait szorongás fogja el: hamarosan vége az iskolának, ők elszakadnak egymástól és Rákóczi tanár urat is elveszítik. Közös elhatározással és Rákóczi Kázmér hallgatólagos egyetértésével befalazzák legkedvesebb tanárukat. Gödrös filmje mintha fordított utat járna: azt sugallja, hogy a lány elveszejthette a szüzességét, de nagyon messze van még attól, hogy az ártatlanságát is elveszítse. És hiába ér véget a film Rákóczi Kázmér befalazásával, a Történetek az elveszett birodalomból nem más, mint annak a falnak a visszabontása.

A tárgy más és más megközelítésére a legkézenfekvőbb példa a (szintén kortárs) BereményiGothár-film, a Megáll az idő, ami napra és helyre szinte pontosan akkor és ott játszódik, mint Ajtony történetei. Gödrös helyben hagyja, de eloldja őket az időtől. A hely az iskola. Azok a XIX. századi, századfordulós épületek, ahová együtt jártunk. Az Árpád, a Szent Imre, a Trefort, a Lórántffy, a Virág Benedek, a Czukor meg a Rigó utca. Így vagyunk iskolatársai nemcsak Ajtonynak és Gödrösnek, hanem Karinthynak is. Az egyik osztályban Nagy-Magyarország térkép lóg a falon meg Kossuth-címer, a másikban Csonka-Magyarország és sarló-kalapács, ezek időnként cserélődnek – Auer tanulónak több esze van, mint Fröhlich feltételezi, arra a kis időre tényleg fölösleges lett volna tussal kihúzni Szerbia határát. Petőfi portréja viszont marad, és vele együtt a röhögő osztály is dacol az idővel. És minden katedrán ott áll egy emlékezetes alak, Lenkei tanár úr, Halmos tanár úr, Rákóczi Kázmér. Az nem biztos (bár nem is lehetetlen), hogy a munkaerőpiacon jól konvertálható tudást kaptunk tőlük, de pontosan emlékszünk jellegzetes mozdulataikra, szavuk járására. És előbb-utóbb olyan érzésünk támad, hogy vissza kéne menni, mert valami ottmaradt, valamiről megfeledkeztünk.

Ennek az érzésnek ered nyomába a Történetek az elveszett birodalomból. Balog Gábor színei, fényei, a szűrt, lebegő képek, Márta István korfestő zenéje mind lényeges alkatrészek az időgépben, amely elvisz minket az esedékes osztálytalálkozóra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/10 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8400