KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/március
• Schubert Gusztáv: Az őrület angyala Pszichomozi
• Stark András: Persona, fehér köpenyben Pszichiáterek tükre
• N. N.: Pszichomozi
• Turcsányi Sándor: Valami menthető Újabb cseh filmek
• Bori Erzsébet: Merülési mélység Doc’Est ’97
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Szűk terekben Beszélgetés Sas Tamással

• Forgách András: A véres clown Mifune Toshiro
• N. N.: Kuroszava és Mifune közös filmjei
• Fáy Miklós: Kilencvenhárom zene Takemitsu Toru
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Életünk ROM-jai Nirvána

• Földényi F. László: Egy „sikertelen ember” mozija Musil és a film
• Ardai Zoltán: Törless ’66 K. u. K. állomás
KÖNYV
• Reményi József Tamás: Öntőműhely Tarkovszkij-monográfia
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Példáért szomszédba Thesszaloniki
TELEVÍZÓ
• Lipp Tamás: Vasárnapi nép Márciusi cselekedetek
• Muhi Klára: Háziverseny Filmkínálat a képernyőn
KRITIKA
• Fáber András: Szent Kristóf angolul tanul A Rémkirály
• Tóth András György: Mózes és az indiánok Beszélgetés Michel Tournier-val
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Comic Strip – Képtelen képregény
• Hirsch Tibor: Csillagot az égből
• Takács Ferenc: Amistad
• Schubert Gusztáv: Játsz/ma
• Hungler Tímea: Fogadatlan prókátor
• Barotányi Zoltán: Robinson Crusoe
• Schubert Gusztáv: Szerelemben, háborúban
• Kis Anna: Szép remények
• Békés Pál: Lesz ez még így se!
• Harmat György: A boldogító nem
• Takács Ferenc: Hőhullám
• Tamás Amaryllis: Mint a királyok!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

Artaud, a filmszínész

Az extra

Molnár Gál Péter

Félig színész, némileg költő, nekidurálja magát a festészetnek, drámát tákol, filmszerepekkel jut jövedelemhez, forgatókönyveket ír. A Francia Intézet vetítéssorozatot rendezett a francia kultúra különcfejedelméről, Antonin Artaud-ról.

Berlinből Hollywoodba menekültélben Fritz Lang megáll kis időre Párizsban. Útibalesetként leforgatja Molnár Ferenc Liliomjának változatát (1933). Charles Boyer legutolsó franciaországi filmjeként kerül szalagra ez a színészeti blamázs, benne az akkor még vénecskének ható szalonszínész hintáslegénykedik.

Két snitt szolgál érdekességül. Egy statiszta részvétele. Antonin Artaud, a színházi legenda, misztifikált próféta látható benne vándorköszörűsként. Kifordult szemmel közeledik a mozi-ligetben egy nyavalyatörős külsejű extra… így nevezi a filmgyári nyelv azt, aki statisztánál több, színésznél kevesebb… különleges különc, extraméretű személyiség-bizarr. Artaud kapja a film slusszpoénját: Liliom elhajított, mennyből csórt csillagát fölszúrja csőszbotjára. Tömör, két némajelenete kozmikussá tágítja a mesét. Ő adja Závodszky Liliomnak a sikertelen merénylethez és a sikeres öngyilkossághoz a kést.

Artaud szerepelgetett filmekben: A Jeanne d’Arcban inkvizítor volt, Pabst Koldusoperájának francia változatában a koldulásért ácsingózó jobb napokat látott ifjú. Fritz Lang Liliomjába Georges Pitoëff Liliomjából került át a Comédie des Champs-Elysée-ből (1929). Ott az I. detektívet adta. A Fox cég évekig tervezte a Liliom megfilmesítését. Beleölt hárommillió háború előtti frankot. Pitoëff, a francia-grúz Sztanyiszlavszkij-nevelt megrendezte-eljátszotta a molnári hintáslegényt. „A díszleteket, kosztümöket – nyilatkozza Andersen György magyar hírlapírónak (Színházi Élet, 1934. 16. sz.) –, mint rendesen, magam terveztem. Különösen a mennyország volt érdekes és új. Nem olyan, amilyennek eddig képzelték, vagy ábrázolták. Egy vasúti sínpár meredt fel a magasba (minthogy Liliom a síneken hal meg), aztán mindenben csupa realitás, csak éppen rózsaszín fátylak közt…”

Ebből a játékosan poétikus grúz vurstliból egyedül Artaud került át Lang berlini városligeti könnyfacsarójába.

A Francia Intézet volt szíves egy Artaud-sorozattal kedveskedni. Filmek Artaud-val. Filmek Artaud-ról.

Bardot egykori szerelmese nagy jellemszínésszé érett: Samy Frey remekbejátssza a szanatóriumi szökevény, kávéházi vándorpróféta, féldilettáns-félőrült Artaud-t, a színházi mestert, a potyalesőt, a kábítószerest, a sértettségével zsarolót, a színházi mennyek országát ígérgető, hívő szélhámolót. Samy Frey roppant felöltőben kacsázva jár az utcán, ökleit zsebébe nyomja, katatóniás céltudatossággal. Van egy jelenete Gérard Mordillat és Jerôme Prieur filmjének (Artaud társaságában, 1993), ebben Artaud próbát tart, oktatást ad egy riadt, színészettel próbálkozó leánykának; könnyekig kínozza, ismétlésekkel gyötri, üvölt vele, kegyetlenül hajszolja, vadságot vágyik előcsikarni a szelíd virágból, az őrültet keresi a színészetben, a saját őrületét kívánja viszontlátni tanítványában. Samy Frey hitelesebb Artaudnál.

Antonin Artaud-t szanatóriumról szanatóriumra kezelik húsz éves korától. Elmebeteg. Ópiumevő. Összeférhetetlen. Képtelen a gyakorlatban megvalósítani zavaros elméleteit. Tudákos félművelt. Semmi tudásnak nem járt végére, félfüllel hallott ismereteit kategorikus ködösséggel vetette papírra. Áltudományos kategóriákban fogalmaz. Tanai megtermékenyítőek. Megkerülhetetlenek. Víziói mégsem tévesztendőek össze követőinek mímelt révületeivel. Ők Füst Milán Látomás és indulat a művészetben mintájára a művészetről látomással és hallomással rendelkeznek.

Antonin Artaud a vegytiszta műkedvelő. Félig színész, némileg költő, nekidurálja magát a festészetnek, drámát tákol, filmszerepekkel jut jövedelemhez, forgatókönyveket ír. Engesztelhetetlen. Goromba pokróc. Integrálhatatlan. Nem jut ideje semmit végigcsinálni, végiggondolni, végigkísérletezni. Félbefog-félbehagy. Űzik fantomjai. Űzi fantazmagóriáit.

Antonin Artaud fölszabadítja a művészetek történetében a műkedvelőket. Nemesi levelet ad az outsidereknek. Biztatást az alkalmatlanoknak. Bátorítja a zagyvákat. Fölhatalmazáshoz juttatja a beilleszthetetleneket, a féltehetségeket. Mindazokat, akik homályukat eredetiségnek mutogatják. Zavarosságukat vizionáriusságnak tüntetik föl. Akiknek tudása réveteg, bölcseletük bávatag. Áldását adja a szélhámosokra, akik szemüket forgatják alapos megfigyelés helyett; égre kancsítanak, mivel képtelenek tárgyukra összpontosítani.

Kételyei mindazonáltal megerősítették a jelenkor színházát. Tanai hasznot hajtóan a létezőtől különböző színházat szorgalmazták. Az európainak nevezett teátrumtól eltérő színházi kultúrákra alapozó elmélete kóstolókból álló ismerettel bírt. Rásejtéseit utóbb igazolták tudós gyakorlatok.

Tanai értékesek.

A baj csupán tanítványaival van. Artaud a színháztörténet extrája. Hittérítői a kártevők. Így áll a helyzet a tanokkal és a tanokat terjesztő tanférfiúkkal. A megkövezettek követőivel. Artaud-t életében megkövezték, noha követői érdemelnek kavicsot a fejükhöz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/06 32-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=880