KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Fame

Varró Attila

Fame – amerikai, 2009. Rendezte: Kevin Tancharoen. Írta: Allison Burnett. Kép: Scott Kevan. Zene: Mark Isham. Szereplők: Kay Panabaker (Jenny Garrison), Naturi Naughton (Denise Dupree), Kherington Payne (Alice Ellerton), Megan Mullally (Ms. Rowan). Gyártó: United Artists / Lakeshore / MGM. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 107 perc.

Az 1980-ban bemutatott (azóta gazdag televíziós és színpadi franchise-t eredményező)Fame kultusz-musicalje a zenés filmek neves auteurjének számító Alan Parker torokégető ellenmérge volt a Grease cukormázas gimi-musicaljére: a Laguardia mai napig működő new york-i művészeti középiskolájának négy esztendejét egy felcseperedő osztály küzdelmein át végigkövető történet következetesen számolta fel a boldog diákévekkel és a művészpálya szépségeivel kapcsolatos valamennyi illúziót. Nyomor, magány, prostitúció, analfabétizmus, öngyilkosság, pornográfia, kiégés, homoszexualitás, abortusz – az ironikus című Hírnév saját műfajához nem igen illő motívumokból állítja össze féltucatnyi hőse epizódokra épített cselekményszálait, hogy azután a kötelező össztánc fináléra legjobb esetben is hatalmas kérdőjellel zárja a főszereplők fejlődéstörténetét.

Az ezredfordulós MTV-másodgeneráció Americal Idolhoz, Dancelifehoz szokott szájízéhez kétségtelenül nem való ennyi keserűség: az utóbbi tévészéria 22 éves alkotótitánja, Kevin Tanchareon koreográfus-turnérendező-klipkészítő szaktudására bízott idei remake így aztán nem csak édes kamaszpofikra cseréli az eredeti lúzerarcokat, duplájára növeli a diegetikus dalbetétek számát (amitől hősei menten dalra fakadnak, amint egy nyitott zongorafedelet látnak), valamint látványos Luhrman-, Fosse-hommage-okat varázsol a tánctermi gyakorlatokból és diákbulikból – de a harmadév mélypontja után eredményesen, ha nem is túl meggyőzően fordítja szinte valamennyi diák sorsát napfényesre. Teljesen érthető, hogy az új verzió új karaktereket talál a korszellemhez, friss slágerekre cseréli a ódon soundtracket (a két Oscar-jelölt dal kivételével, bár a remek főcímdal átiratának csak a záróstáblista jut) és ingerbőre stilizált halloween-betétet farag a legendás 46. utcai spontán diáktáncból: az viszont igen szomorú kortanulság, hogy képtelen a kudarcnak, bukásnak akár csak az árnyékával is szembesíteni tizenéves célközönségét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10008