KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pandorum

Sepsi László

Pandorum – amerikai-német, 2009. Rendezte: Christian Alvart. Írta: Travis Milloy. Kép: Wedigo von Schultzendorff. Zene: Michl Britsch. Szereplők: Ben Foster (Bower), Dennis Quaid (Payton), Cam Gigandet (Gallo), Antje Traue (Nadia), Cung Le (Manh). Gyártó: Constantin Film / Impact Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 108 perc.

A Németországban készített, főként erőteljes vizuális világukban kiemelkedő két pszichothriller (Curiosity & the Cat, Antikörper) után az író-rendező Christian Alvart nagyjából egy időben debütált a tengerentúlon egy eddigi munkásságát folytató újabb thrillerrel (Case 39), illetve a Holdra adott B-filmes válaszként is felfogható Pandorummal. Az Alien és a Halálhajó nyomdokain haladó sci-fi horror már vizualitásában is egyfajta negatívját nyújtja Duncan Jones munkájának: Alvart eredetileg csak videóra szánt filmjének hibernációból felébredt, amnéziás hősei steril fehérség uralta űrbázis helyett mocskos és sötét űrhajó-folyosókon keresik a megoldást kellemetlen helyzetükre, miközben testi épségüket mutálódott rémségék, elméjükét pedig – hasonlóan Jones filmjének hőséhez – a jelen esetben címadó űrbetegség fenyegeti.

Habár a tematika tálcán kínálja, Alvart szerencsés módon túllépett előző munkájának ( A bárányok hallgatnak és Hetedik-utánérzéseként felfogható Antikörper) átlátszó teológiai és morálfilozófiai traktátusain, meghagyva a Pandorumot annak, ami: erőteljes atmoszférájú B-mozi, amely a Pitch Blackhez hasonlóan a műfaj egyik újabb potenciális franchise-ának ígérkezik. Míg az Antikörper mindenáron a Jó és Gonosz természetét vizsgáló értekezés szándékozott lenni, a Pandorum azon labdákat sem üti le, amelyek nyilvánvalóan fakadnak az emberiség túlélésének, az evolúció és az elmeállapotok és a valóság viszonyának kérdéseit is érintő szüzséből. Eltekintve a szépséges záróképektől, fényévekre járunk a Napfény vizualitásban megfogalmazódó spirituális többletétől, ahogyan a műfaj modernista verziójának meditativitásától is. Az öreg kontinenssel együtt Alvart az eddigi munkáit átható, direkt önreflexióvá és fokozott moralizálássá lepárolt művészfilmes hagyomány hatását is maga mögött hagyta – az újrakezdés iránya pedig vélhetően a Pandorum-folytatásokból fog kiderülni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10078