KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

The Rolling Stones – Gimme Shelter

Alföldi Nóra

Gimme Shelter – amerikai, 1970. Rendezte: Albert Maysles, David Maysles, Charlotte Zwerin. Szereplők: Mick Jagger, Keith Richards, Mick Taylor. Forgalmazó: Fórum Home Entertainment. 88 perc.

1969 decemberében a Rolling Stones által szervezett altamonti ingyenkoncerten a színpad rajongómentességéért felelő Hells Angels motorosbanda egyik tagja megkéselt egy srácot, a háromszázezres tömegben pedig további három ember vesztette életét. Az esemény, mely az évtizedet, illetve a Rolling Stones amerikai turnéját zárta, egyben a hippi-korszak és az ellenkulturális mozgalmak bukását is jelentette – ritka dolog, hogy egy ilyen horderejű epizódról dokumentumfelvételek készülnek, még ritkább, hogy nem véletlenül arra csellengő civilek zsebéből kerül elő az Arriflex kamera, hanem egy profi stáb lesz tanúja az esetnek.

A stáb a Cinema Direct krémje, azaz a Maysles testvérek vezénylete alatt működött. A Gimme Shelter nem csupán az irányzat egyik legékesebb darabja, de jól illusztrálja azt is, hogy e száraz doksik törekvései leginkább rockumentarykban manifesztálódtak (lásd D.A. Pennebaker közkincseit: Don’t Look Back; Monterey Pop; 101). Nincs ugyanis nagyobb fétis egy soha meg nem ismételhető happening rögzített képénél (ráadásul olyan közelről, ahogy egy átlagos halandó nem láthatja), vagy a performer-bálvány nyers jelenléténél, aki már azáltal is glorifikálódik, hogy a gatyáját húzza.

Valódi filmes objektivitás természetesen nem létezik, hiszen már a kamera elhelyezése is morális kérdés, az anyag szelektálása pedig mindig manipulatív fogás (a Maysles testvérek is kieszközöltek apró változtatásokat a kronológiában a feszültség növelésének érdekében). A Gimme Shelter nyitómondata ügyesen kikerülve az elméleti problémákat egyenesen a nézőt célozza: „mi ott voltunk, de nem láttunk semmit, tudni szeretnénk, ti mit láttatok!”.

A történet elején Jagger bejelenti az ingyenkoncertet, a jogászok mindent levajaznak, épül a szabadtéri színpad (stratégiailag a lehető legrosszabb helyen), a Sátán földi helytartói jönnek-mennek, új dalokat vesznek fel, a zsánerképeket egy korábbi koncert felvételei szakítják meg (az anyag eredetileg magáról a turnéról szólt volna). A Maysles testvérek alaposan megágyaznak a tetőpontnak, bámulatosan jól építik a feszültséget – a Jefferson Airplane frontemberét leüti az egyik angyal, a Grateful Dead inkább nem lép fel. A Stones koncertje alatt a kamera agresszív arcokat, kábult fejeket vizslat, a tülekedés eufórikus, a lökdösődés baljós, a közönség ebből a szögből majdhogynem zombifilmeket idéz. A képválogatás a lehető leggondosabb, a totálok frusztrálóak, mert elvesznek a részletek, a közelik szintén, mert nem látjuk a lényeget. A Stones többször leáll, az Angyalok sugdolóznak, Jagger hápog, hogy mindenki nyugodjon meg, de a lényeget ott helyben nem veszi észre. A direct cinemások nem fogják senki kezét, több kérdést hagynak nyitva, mint amennyit megválaszolnak – láttuk, amit láttunk, sőt Jaggert is látjuk, ahogy visszanézi a felvételeket a vágószobában, reakciói azonban nem tükröznek véleményt. Ilyen művekre szokás mondani, hogy minden összejött benne, a Gimme Shelter krízis- és kordokumentum, feszült bűnügyi darab, nem utolsó sorban piszok jó koncertfilm, jelentőségét és értékét csak szuperlatívuszokban lehet leírni.

Extrák: Audiókommentár; kisfilm; a KSAN rádió 1969-es hírösszefoglalói.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/04 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10215