KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szekeres Csaba: Örvény

Sorskönyv

Gorácz Anikó

Szekeres Csaba kamerája a nyomor legmélyéről küld képeket: a bihari Told a legszegényebb magyar falvak egyike.

 

Nem könnyű a mélyszegénységről filmet készíteni, mert a téma olykor maga alá temeti a mozgóképet. Bármennyire is igyekszik a rendező távolságtartó lenni és „csak” megmutatni, óhatatlanul bevonódik érzelmileg, és ha ezzel az érintettséggel nem tud mit kezdeni, a legnemesebb szándék ellenére félrecsúszik a film. Szekeres Csaba meg sem próbált kívülálló maradni, a forgatás idejére a terepre költözött, hogy minél alaposabban megismerhesse az egyik legszegényebb magyar település, Told lakóit. Filmjében sorjáznak a nehezebbnél nehezebb sorsok; a nincstelenség, a nyomor a faluszéli cigánysoron élőket sújtja leginkább. Az Örvényben megismert három család a közös problémákon túl egyéni gondokkal is küzd. Az elbeszélést keretező történetben a tizenegyből hat kiskorú gyerekét egyedül nevelő Mária legnagyobb otthonélő lányát próbálja visszatartani az állandó iskolakerüléstől és csavargástól, amivel a kistinédzser Lulu azt kockáztatja, hogy testvéreivel együtt elveszik anyjától, és állami gondozásba kerül. A másik családban a szegénység mellett a rákos gyerek rendszeres kórházi gyógykezelésének nehézségével, míg a harmadikban az ötévesen sem beszélő kisfiú értelmi visszamaradottságával kell szembenézniük az iskolázatlan, munkanélküli szülőknek.

A filmből kiderül, hogy az egyik legnagyobb probléma, hogy a felnőttek még azt a kevés segélyt sem tudják beosztani, amit az államtól és az önkormányzattól kapnak, hiszen nagyon fiatalon kerültek maguk is szülőszerepbe, és senki sem tanította meg nekik, hogyan kell bánni a pénzzel. A felnőttek fölött egyfajta pótanyaként ott áll a védőnő és a gyámügyes hölgy, ők próbálják megtanítani „védenceik” szüleit, hogyan gazdálkodjanak a pénzzel, mit vásároljanak, ami elengedhetetlen a gyerekek táplálása és ellátása szempontjából, és hogy miként kezeljék a családon belüli konfliktusokat, például az iskolakerülést.

Szélmalomharc a javából, ami éppúgy megviseli a gyerekek védelmére kirendelt szakembert, mint a nyomor áldozatait. A „kiemelés”, a gyerek állami gondozásba helyezésének réme nem csak a családokat frusztrálja, hanem azokat is, akiknek ezt a döntést meg kell hozniuk a kiskorú érdekében. A gyámügyes hölgyek látogatásai adják a refrént ebben a szomorú versben, miközben azonosulási pontként is szolgálnak a nézőnek, hiszen a budapesti művészmozik közönsége aligha képes belehelyezkedni a néhány tízezer forintból tengődő, fűtetlen, omladozó viskókban élő, sokgyerekes családok helyzetébe. A jószándékú gyámügyesek tehetetlenségét viszont könnyen a sajátunknak érezzük az Örvény láttán, hiszen magánemberként aligha segíthetünk minden ilyen helyzetben élő embertársunkon.

A filmben Csabaként emlegetett rendezőre úgy tekintenek a történet hősei, mint valami megmentőre, aki ki tudja hogyan, segíteni fog rajtuk. De ez megintcsak nem a filmrendező feladata, kicsi ő ahhoz, hogy kihúzza Told lakóit a nyomorúságból. Az ott élők bárminek utánanyúlnak, ami a jobb élet reményével kecsegtet akár csak néhány napra is, ezért esnek sokan közülük az uzsorások csapdájába. Ez az egyik örvény, ami könnyen leránt a mélybe, ha ezen a környéken látod meg a napvilágot. Az iskolázatlanságot, a munkanélküliséget, a nyomorúságot, az állami gondozásba adott gyerekeket a szülők nehéz örökségként hagyják utódaikra, a filmbeli gyereksorsok igazi tragédiáját éppen a kitörés reménytelensége jelenti. Bár ne lehetne tíz-húsz év múlva leforgatni velük egy hasonló filmet! Szekeres Csaba előző munkája, a Három gyerek három sors éppen azt vizsgálja, miként lehetséges – ha lehetséges egyáltalán – kitörni a hátrányos helyzetű környezetből.

Nem könnyű a mélyszegénységről filmet nézni, mert a téma olykor maga alá temeti a befogadót. Ki az, akit ne kavarna fel, ha azt látja, hogy 2010-ben Magyarországon egy óvodás korú gyerek a több napja odaszáradt ételmaradékot kapargatja ki a lábasból? Ez az a pont, ahol a filmesztéta hatásköre véget ér, mert súlyos társadalmi és szociális kérdések fogalmazódnak meg. Mit számít itt már a nyitó beállítás szépsége, amikor a késő őszi párás hajnali fényben Lulu, a kallódó nagylány sziluettjét látjuk, amit hazafelé kóvályog, ki tudja honnan. A pszichológiában sorskönyvnek nevezik azt az élettervet, amit az ember gyermekkorában alakít ki az akkori élményei alapján. Vajon Lulu, aki már tizenévesen vesztesnek érzi magát és öngyilkossággal próbálkozik, felülírhatja-e valaha ezt a negatív sorskönyvet?


ÖRVÉNY – magyar, 2010. Rendezte: Szekeres Csaba. Kép: Szekeres Csaba. Vágó: Kiss Sándor. Hang: Zalányi László, Kiss Sándor. Producer: Sándor Pál. Gyártó és forgalmazó: Hunnia Filmstúdió. Xx perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10341