KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Végső állomás 5 – 3D

Sepsi László

Végső állomás 5 – 3D (Final Destination 5) – amerikai, 2011. Rendezte: Steven Quale. Írta: Eric Heisserer. kép: Brian Pearson. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Nicholas D’Agosto (Sam), Emma Bell (Molly), Miles Fisher (Peter), Jacqueline McInnes Wood (Olivia). Gyártó: New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 92 perc.

A 2000-es Végsõ állomás óta idén ötödik alkalommal találkozunk olyan fiatalokkal, akik egyikük megérzésének/látomásának köszönhetõen iszonyatos tömegszerencsétlenségtõl menekülnek meg, hogy aztán rövidesen valamennyien bizarr balesetek kárvallottjaiként szenderüljenek jobblétre. A Végsõ állomás-széria a tinihorror mûfajában ritkának számító misztikus vonulatot képviseli: noha elbeszélésmódja idézheti a slasherekét – közös az egyenként elhulló tinédzserek végzetére felfûzött, laza cselekménystruktúra –, a sorozat kuriózuma az, hogy áldozatjelöltjei egy megfoghatatlan ellenséggel dacolnak: magával a Halállal vívnak – végtére is – reménytelen szélmalomharcot. A széria ekként a slashernél közelebb áll az ördöghorrorhoz (Ómen-filmek) – ezt erõsíti a harmadik részben a fotókon feltûnõ jelek értelmezésének mozzanata –, illetve a katasztrófafilm zsánerének is adósa: a folytatások egymásra licitálnak a történetet beindító szerencsétlenségek (legyen szó repülõgép-robbanásról, tömegkarambolról, meghibásodó hullámvasútról, a nézõtérre zuhanó versenyautókról, vagy – mint az aktuális tételben – széthulló hídról), illetve az ideiglenes túlélõket meggyilkoló „balesetek”. Ez utóbbiak egyre abszurdabb módon következnek be, miközben a felvezetésük során kirajzolódó várakozások keresztülhúzása is egyre nagyobb teret nyer (ez nem csekély fekete humorral fûszerezi a rémségeket), ahogyan a véres effektusokban való tobzódás is eszkalálódik: a villanásnyi idõ alatt történõ lefejezéstõl mára a kitartott (ön)csonkításokig jutottunk. Az utóbbi két részben ezek a hatáselemek immár 3D-ben szolgálják a nagyérdemût; a szituációk és veszélyek duplázására épített negyedik résszel szemben ugyanakkor a friss darab kicsit több figyelmet fordít fõhõseire, ekként – a haláltánc egy új lépése értelmében – a karakterek immár egymásban is megtalálhatják potenciális gyilkosukat. Az igazi meglepetést mégis a csattanó hozza, amely ha nem is írja át a sorozat eddigi logikáját, egy megmosolyogtató csavarral összekapcsolja a múltat s a jelent.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10793