KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kutyák és titkok

Soós Tamás Dénes

Los Perros – chilei-francia-argentin-portugál, 2017. Rendezte és írta: Marcela Said. Kép: Georges Lechaptois. Szereplők: Antonia Zegers (Mariana), Alfredo Castro (Juan), Alejandro Sieveking (Francisco). Gyártó: Cinémadefacto / Jirafa / Augenschein Filmproduktion / Rei Cine / Terratreme. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 94 perc.

 

Pablo Larraín munkái és számos témába vágó dokumentumfilm után újabb film készült arról, hogyan élnek tovább a chilei társadalomban a Pinochet-éra bűnei és bűnösei, de Marcela Said egy izgalmas feminista csavarral tálalja a témát. Ő nem lázadó médiamunkások, eltűnt aktivisták, de még csak nem is az emberjogi visszaéléseket felgöngyölítő rendőrök közé helyezi a filmjét, hanem az elitbe, amely fenntartója és haszonélvezője volt a rendszernek. Főhőse egy elhidegült házasságban élő, elkényeztetett nő, akit apja is, férje is lekezel, így nem csoda, hogy vonzódni kezd a lovasoktatójához – még azok után is, hogy kiderül róla, a titkosrendőrség egyik vezetője volt a diktatúra alatt.

Said a cinkos némák felelősségét firtató történetből azonban nem egy szívmelengető, szlogenfeminista drámát hámoz ki, kudarctörténetének zsákutcáival hangsúlyozza, hogy nem egy naiv nő politikai öntudatra ébredését meséli el. Mariana ugyan nyomozni kezd, de ez nála csupán annyit jelent, hogy rendőrökkel flörtöl, és próbál belőlük némi információt kicsikarni. Impulzív és gyermeteg nő, aki olyan kiszámíthatatlanságot csempész a filmbe, amellyel a rendező egyszerre tud beszélni arról, hogyan infantilizálja a patriarchális elit a nőket (Marianát szinte minden férfi lehülyézi és utasítgatja), és közben mi gáncsolja a nőket abban, hogy kiálljanak magukért és függetlenedjenek. A hősnőt például a kényelmessége: hiába dolgozik benne a dac, ha arról kell döntenie, hogy melyik szabadságot – a gazdagságét vagy a felelős politikai döntésekét – válassza, akkor hamar visszakozni kezd.

Said következetlen plánozású, a szándékoltnál talán kissé szenvtelenebb filmjét nehéz szeretni, mivel érzelmileg nem enged közel a szereplőihez – értékelni viszont annál könnyebb, mert mindenhol aktuális kérdéseket feszeget. Nem a döntéshozók fekete-fehér gaztetteit, hanem a rendszert kiszolgáló üzletemberek ritkán emlegetett bűnrészességét tárgyalja, miközben szimpatikus alapgondolatot fogalmaz meg a civilek kötelességeiről és megértően rajzolja elénk azokat a jellemhibákat, vagy akár egymásnak ellentmondó vágyakat is, amelyek megakadályozzák, hogy az emberek felelősségteljesen cselekedjenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13554