KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Louis Malle halálára

Bikácsy Gergely

Truffaut, Jacques Demy, és most Louis Malle. Temetőbe vonul az új hullám.

Malle szeretnivaló rendező volt. Mi, régiek a Zazie miatt szerettük. Talán a legjobb filmje. És a Viva Maria miatt is szerettük, ez meg a legsikeresebb filmje. A nouvelle vague egyik éljátékosa, később afféle csendestársa maradt.

Nem igazán csapatjátékos. Start előtt kiugrott: arra még tán az edzett filmtörténészek sem emlékeznek, hogy 56 tavaszán már cannes-i nagydíjas lett, de e nyertes opusz, A csend világa igazából Cousteau kapitány filmje. A «Nouvelle vague» még nem is létezik, és az Aranypálma ellenére ekkor még az igazi Louis Malle sem. Majd a Felvonó a vérpadra után, majd a Szeretők után... Majd a Zazie után...

Nem, nem csapatjátékos. 68 tavaszán még ott a harcos Godard és a szelídebben lázadó Truffaut mellett, de hamarosan meg sem áll Indiáig. Hosszú dokumentumfilm lesz abból a felismerésből, hogy a párizsi diákbarikádok Calcutta nyomorából nézve valahogy nem olyan izgalmasak.

Mikor visszatér, egy, a francia ellenállást kegyetlenül és finnyásan, hűvösen deheroizáló opusszal kínos botrányt okoz. A Lacombe Lucien fájdalmasan igaz józanságával az egész francia filmművészet legudvariatlanabb filmje, méltó Clouzot háború alatti Hollójához. Malle a csendes, polgári udvariatlanság udvarias művésze. Ezt senki sem szereti: dühödten támadták. Gaullisták, kommunisták, populisták szerveződtek háborgó kórussá.

Finom, keveseknek szóló művekhez is volt érzéke, meg színvonalas közönségfilmhez is: a szellemesen világsikerré feldübörgő Viva Maria moziszínpadán Brigitte Bardot buta bábuból jelentős színésszé varázslódott.

Malle azután mégegyszer visszanézett 68-ra, fáradtan mosolyogva, megbocsátón is, szigorúan is. Milou májusban, mondja a fura cím. Nemrég a magyar televízióban láthattuk. Ez a Milou (Piccoli játssza) kiábrándult nagypolgár, akit vidéken ér a forradalmat ígérő május. Hipokrita családját megveti, de ami az utcákon zajlik ott távol Párizsban, attól is viszolyog.

Malle már régen kivonult a francia filmből. Elvette Candice Bergent feleségül, átköltözött az óceán másik partjára, amerikai filmeket csinált. Pretty Baby, Atlantic City: ezt is meg lehet tanulni. Aztán kamara-játék színházról, sok beszélgetéssel, New York-i értelmiségieknek: ez meg a kisujjában van.

Mi történt veled? Megöregedtem, mondja a tízéves Zazie a film végén. „Viszontlátásra, gyerekek...” így hangzik Louis Malle egyik utolsó, emlékező filmjének címe. Elegánsan távozott.

A Zazie vásznáról sivító vihogás nélkül szomorúbb dolog volna moziba járni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=45