|
|
|
DVDKálváriaPápai Zsolt
Voszhozsgyenyije –
szovjet, 1977. Rendezte: Larisza Sepityko. Szereplők: Borisz Plotnyikov,
Vlagyimir Gosztyukin, Anatolij Szolonyicin. Forgalmazó: Etalon Film Kft. 110
perc.
A hetvenes évek Kelet-Európájának
„nemzeti” filmművészetei alaposan megsínylették, hogy az újhullámokat
elapasztották, alkotói csoportjaikat megtizedelték az évtizedforduló politikai,
kultúrpolitikai változásai. A rosszindulatú cenzor-csinovnyikok támadásainak
leginkább kitett „szovjetunióbeli” film különös módon mégis hatalmasra nőtt a
terhek alatt, a kevés kivétellel (Mihalkov, German) a hatvanas évek
újhullámában indult, de tehetségüket a következő időszakra is átmentő
alkotóknak, Tarkovszkijnak, Koncsalovszkijnak, Joszelianinak, Klimovnak,
Paradzsanovnak köszönhetően. A tragikusan fiatalon (mindössze négy
nagyjátékfilmmel a háta mögött) elhunyt rendezőnő, Larisza Sepityko is az
újhullám neveltje volt, aki utolsó munkájában lehetetlennek tetsző feladatot
vállalt, amikor a krisztusi szenvedéstörténetet adaptálta a partizánfilm
műfajába. Mindazonáltal a Kálvária –
egyénisége, egyedisége dacára – tipikus volt a maga korában és közegében,
legalábbis abból a szempontból, hogy más mesterművekhez hasonlóan egyszerre
kapcsolódott az orosz-szovjet szellemtörténeti hagyományokhoz és a modern film
újító kísérleteihez, mi több a partizánfilm megidézése révén a szovjet mozi
egyik legnagyobb tradíciójú – ráadásul sematizmussal terhelt – vonulatához is.
A film egy drámai sorsválasztást elmesélve újítja meg és írja át a
megcementesedett műfajt, a nácik által elfogott két partizán, a krisztusi
Szotnyikov (Borisz Plotnyikov) és a júdási Ribak (Vlagyimir Gosztyukin)
vitájának bemutatásával.
A „szovjet” filmben a
húszas évektől meghatározó a kötött tematikához igazodás kényszere: már a
montázsművészek dilemmája is az volt, hogy miként lehetséges a kötelező témát
(a proletariátus győzelmét) rendhagyó módon megközelíteni. A kötött tematika új
és újszerűbb feldolgozásának hagyományát tehát a szovjet montázsfilmtől
örökölte az újhullám, de talán még messzebb érdemes visszanyúlni az időben,
nevezetesen a középkori ikonfestőkig, akik munkájának tétje ehhez nagyon
hasonló volt. Az ikonfestői tradíció tehát ilyen közvetett módon gyakorolt
befolyást a szovjet film korszakaira, nem beszélve arról, hogy egyes alkotóknál
a közvetlen hatáskapcsolatok is tetten érhetőek. Például Tarkovszkijnál, vagy
éppen Sepitykónál, aki a Kálvária
számos kompozíciójával idézi fel az orosz ikonfestőket. A Kálvária e pillanatok miatt is nevezhető az apró stílusbravúrok
filmjének, valamint az olyan cizellált megoldások okán, mint például a nyitány
hómezőn játszódó szekvenciái (a hó a svéd némafilm, az Arne út kincse óta nem volt ennyire fotogén), vagy a Szotnyikov
halálát elbeszélő képsor, egy testblende és egy whiteout (kifehéredés, azaz a
kép kiégetése) kombinálásával. Másfél másodperc az egész, de nem lehet
felejteni.
Extrák: Nincsenek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 43 átlag: 6.02 |
 |
|
|
|
