KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/május
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : A 212-es mozdony Pályázatunk
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Mihancsik Zsófia: A kígyó mérge Filmerőszak
• Zachar Balázs: Tévéfüggők
• Zachar Balázs: Aljas világ–szindróma
• Hirsch Tibor: Pokol, madárcsicsergéssel A kompjuter ördöge

• Tillmann József A.: Földönkívüliekben utazók Kozmikus kapcsolat
• Bóna László: Nap a sötétkamrában A szférák filmjei
• Barotányi Zoltán: Űristenek alkonya Mennyből a filmek
• Trosin Alekszandr: Furcsa idő Levél Oroszországból
ELLENFÉNY
• Bikácsy Gergely: Pasztellfilm – szamár farkával festve Mi, húszévesek
TELEVÍZÓ
• R. Hahn Veronika: A nyerő Négyes Brit filmpénz
• Róka Zsuzsa: Mit sírnak ezek? Francia filmpénz
• Tuza Andrea: Ajándék a csizmában Olasz tévé, olasz film
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Szabadság, szerelem Pannon töredék
• Forgách András: Kemény költészet Tűzvirágok
• Csejdy András: Belül minden fekete Az utolsó belövés
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Ördögsziget
• Bori Erzsébet: Mediterraneo
• Ardai Zoltán: A tiltott nő
• Békés Pál: Fele/más
• Takács Ferenc: Emma
• Báron György: Dobermann
• Békés Pál: A vadon foglyai
• Beregi Tamás: Tősgyökér
• Bori Erzsébet: Hercule és Sherlock
• Tamás Amaryllis: A sámán ereje

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dínó

Kézai Krisztina

 

Mi felel meg legjobban egy átlagos amerikai filmproducer gigantomániájának? A dinoszauruszok.

Mi felel meg legjobban egy átlagos látványtervező vágyálmainak és a digitális technika lehetőségeinek? A dinoszauruszok.

És mi felel meg legjobban egy átlagos amerikai a demokráciáról alkotott nézeteinek? Ne habozzunk, mondjuk ki bátran: a dinoszauruszok.

Adott egy átlagos, szimpatikusan tapasztalatlan kezdő (jelen esetben egy Aladár nevű dinoszaurusz), aki sanyarú sorsával (egyedül van) és a másság feltétel nélküli elfogadásával (családjának tekinti az őt felnevelő lemúrokat), máris kivívja rokonszenvünket. Különféle, a Walt Disney-dramaturgiát és a látványközpontú tizenéves célközönséget egyaránt kielégítő fordulat után (kisebbfajta világvége) rátalálnak a kietlen valóságra (húsevő szörnyetegek), valamint a vándorló dínócsordára. Itt hősünk megismerkedik a szerelemmel, egy rossz politikai vezetővel és a neki kiszolgáltatott gyengék és öregek kicsiny, de reprezentatív csoportjával. Mint minden rendes fejlődésregényben, innen kezdve a szeretett lény meghódítása, a gyengék védelme és a rossz vezető kritizálása párhuzamosan történik a hős felnőtté válásával. És minő meglepetés! Aladár megtalálja a paradicsomi völgyet, a csorda szembefordul diktatórikus vezetőjével, és a hősnő a hősnek nyújtja a kezét. Vagyis a nyakát. A közön/sség pedig egy életre megtanulja, hogy a gyengék védelme minden felelős vezető legfőbb feladata.

A demokráciára nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Ez a látványvilág és hangtechnika ismét maga mögé utasítja az egykori osztályfőnöki órák döglesztő unalmát, bár a Mondanivaló ugyanaz.

Az olyan apróság pedig, hogy állandó testhőmérséklettel nem rendelkező óriáshüllők pajkosan ugrándoznak az éjszakában, úgyis a biológiaórákra tartozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3161