KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/május
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : A 212-es mozdony Pályázatunk
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Mihancsik Zsófia: A kígyó mérge Filmerőszak
• Zachar Balázs: Tévéfüggők
• Zachar Balázs: Aljas világ–szindróma
• Hirsch Tibor: Pokol, madárcsicsergéssel A kompjuter ördöge

• Tillmann József A.: Földönkívüliekben utazók Kozmikus kapcsolat
• Bóna László: Nap a sötétkamrában A szférák filmjei
• Barotányi Zoltán: Űristenek alkonya Mennyből a filmek
• Trosin Alekszandr: Furcsa idő Levél Oroszországból
ELLENFÉNY
• Bikácsy Gergely: Pasztellfilm – szamár farkával festve Mi, húszévesek
TELEVÍZÓ
• R. Hahn Veronika: A nyerő Négyes Brit filmpénz
• Róka Zsuzsa: Mit sírnak ezek? Francia filmpénz
• Tuza Andrea: Ajándék a csizmában Olasz tévé, olasz film
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Szabadság, szerelem Pannon töredék
• Forgách András: Kemény költészet Tűzvirágok
• Csejdy András: Belül minden fekete Az utolsó belövés
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Ördögsziget
• Bori Erzsébet: Mediterraneo
• Ardai Zoltán: A tiltott nő
• Békés Pál: Fele/más
• Takács Ferenc: Emma
• Báron György: Dobermann
• Békés Pál: A vadon foglyai
• Beregi Tamás: Tősgyökér
• Bori Erzsébet: Hercule és Sherlock
• Tamás Amaryllis: A sámán ereje

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Cape Fear – A Rettegés Foka

Koltai Ágnes

Így múlik el a filmművészet dicsősége: már Martin Scorsese is remake-et forgat, mert visszavágyik a régi jó hollywoodi stúdió-darabok nyugodt biztonságába. Vagyis egyszerűen sikerre áhítozik. Gregory Peck és Robert Mitchum után Robert De Niróval és Nick Noltéval játszatja el a tizennégy évi rabság után szabadult gyilkos és a felmentése ellen ágáló ügyvéd véres küzdelmét. Scorsese még azt a csibészes gesztust is megengedheti magának, hogy a nagy öregeket, Pecket és Mitchumot becsempészi egy villanásnyi szerepre, ezzel is tisztelegve ama csodálatos Hollywood előtt.

Martin Scorsese persze akkor volt az igazi, amikor épp ezt a bizonyos poros, áporodott forgatókönyvekkel elfárasztott stúdiószellemet bosszantotta féktelenül eredeti és keményen őszinte filmjeivel (Taxisofőr, Főutcák, Aliz már nem lakik itt), de ezúttal is nagyvonalú a stílusa és elegáns a cselekményvezetése. Minden és mindenki a helyén van, a félelem, a humor és a két husángcsapás közti kínos mosoly feszes ritmusban váltakozik – Bach osztott ilyen fegyelmezetten szerepet a hangszereknek. Scorsese színészi nagyzenekarában Robert De Niro, Nick Nolte és Jessica Lang úgy végszavazik egymásnak, ahogy azt a legkényesebb színészi tanodában, az amerikai moziban megtanulták. Fantasztikusan figyelnek egymásra, úgy viszik kézről-kézre a történetet, egészen a véres végkifejletig, hogy a reszkető néző képtelen egyetlen pillanatra is elfordítani tekintetét. Pedig, istenemre, ki kellene szaladni erről a véres, őrjöngően bosszúszomjas históriáról!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=540