KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/június
KRÓNIKA
• Mispál Attila: Függetlenek fesztiválja

• Schubert Gusztáv: Képtelenek Szegénymozi
• Mihancsik Zsófia: A retusált botrány Beszélgetés a szegénységről
• N. N.: Munkanélküliek, szegények, hajléktalanok Nyomordokumentumok
• Tamás Amaryllis: Egészen más világ Beszélgetés Elbert Mártával
• Hirsch Tibor: A szegények pokla Sátántangó és multimédia
• Pintér Judit: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Szabó István: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Pintér Judit: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Fazekas Eszter: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Forgách András: A butaság bűvölete Boogie Nights
• Beregi Tamás: Virtuális Gyönyörök Kertje Kompjúterszex
• Molnár Dániel: Minden szörfös „azt” akarja Pornográfia az Interneten
• Bikácsy Gergely: Radosch felügyelő lábfürdője Bécsi vér
• Bori Erzsébet: A szomszéd szerencséje A harmadik ember
• Kövesdy Gábor: A filmpusztulás képei Beszélgetés Dominique Painival
• Muhi Klára: Lumière, Méliès, még háromszáz évig Beszélgetés Michel Contourral
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A turul árnyéka Sándor Tibor: Őrségváltás után
• Kömlődi Ferenc: Net-diskurzusok Buldózer
FILMZENE
• Fáy Miklós: Az akusztikus félelem Herrmann és Hitchcock
KRITIKA
• Csejdy András: Szívzűr Az élet sója
• Ardai Zoltán: Dögrovó Hárman hozzák a halált
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Latin vér
• Bori Erzsébet: Őrült város
• Halász Tamás: Veszettek
• Turcsányi Sándor: Sikoly
• Kis Anna: Gyilkos donor
• Turcsányi Sándor: Egyéjszakás kaland
• Hungler Tímea: Tűzvihar
• Mátyás Péter: Gyilkosok gyilkosa
• Hideg János: Blues Brothers 2000
• Tamás Amaryllis: Törökfürdő
• Békés Pál: Az ember, aki túl keveset tudott

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Isten veletek, moszkvai vagányok!

Gáti Péter

 

A Szovjetunióban „ötvenhárom hideg nyara” után eljött ötvenhat borongós tavasza is, de az évek és évszakok menetrendszerű változása még nem hozta magával a társadalmi kitavaszodást. A nagypolitikában meghirdetett fordulat mintha csak külsőségekben talált volna utat az emberekhez. Igaz, a falakról lekerültek a Sztálin-képek, az őrült méreteket öltő, öldöklő éberség is alábbhagyott, de a társadalom csak nehezen tápászkodott fel az elmúlt évtizedekben átélt megpróbáltatásokból. A háború és a sztálini uralom már években mérhető távolságba került, mégis meggyötört és kisiklott életű emberek, cinikusan kiábrándult, koravén tizenévesek népesítik be Alekszandr Pankratov plasztikus korképét. A fekete-fehér filmen Moszkva eddig ismeretlen arca – szűk, nyomasztó sikátorok; barátságtalan házak; töredezett kövű társbérleti konyhák világa – villan elénk. A film tizenéves srácai innen – az apák nélküli családokból, vagy testi-lelki megnyo-morodásukat italba fojtó férfiakkal hadakozó anyák mellől – indulnak naponta az iskolába, majd a csavargással töltött délutánok felé, hogy a hiányzó otthont az utcai bandák közösségmelegével pótolják. Robert, a film kilencedik osztályos hőse ebben a romantikát, az álmodozást csírájában elfojtó világban találkozik a szerelemmel. Azzal az érzéssel, amelynek ott és akkor szinte semmi nem kedvez. Pankratov szikár, az érzelmesség csábításának ellenálló drámája erről a tragikus véget érő kapcsolatról szól, tolvajokkal, vagányokkal, a haza ellenségeként méltatlanul és igazságtalanul tízegynéhány évre ítélt férfiakat hazaváró asszonyokkal, az apjukat alig ismerő fiúkkal a háttérben.

1956 tavaszán szomorú tekintetű, derékba tört sorsú emberek között születik Robert és kedvese mesébe illően szép románca és hamvad is el hamarosan, mert másképp nem történhetett. Alekszandr Pankratov 1987-ben készült új szellemű, a valóságot el nem kendőző emlékezése katarti-kus látlelet a közelmúltból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5314