KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/június
KRÓNIKA
• Mispál Attila: Függetlenek fesztiválja

• Schubert Gusztáv: Képtelenek Szegénymozi
• Mihancsik Zsófia: A retusált botrány Beszélgetés a szegénységről
• N. N.: Munkanélküliek, szegények, hajléktalanok Nyomordokumentumok
• Tamás Amaryllis: Egészen más világ Beszélgetés Elbert Mártával
• Hirsch Tibor: A szegények pokla Sátántangó és multimédia
• Pintér Judit: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Szabó István: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Pintér Judit: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Fazekas Eszter: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Forgách András: A butaság bűvölete Boogie Nights
• Beregi Tamás: Virtuális Gyönyörök Kertje Kompjúterszex
• Molnár Dániel: Minden szörfös „azt” akarja Pornográfia az Interneten
• Bikácsy Gergely: Radosch felügyelő lábfürdője Bécsi vér
• Bori Erzsébet: A szomszéd szerencséje A harmadik ember
• Kövesdy Gábor: A filmpusztulás képei Beszélgetés Dominique Painival
• Muhi Klára: Lumière, Méliès, még háromszáz évig Beszélgetés Michel Contourral
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A turul árnyéka Sándor Tibor: Őrségváltás után
• Kömlődi Ferenc: Net-diskurzusok Buldózer
FILMZENE
• Fáy Miklós: Az akusztikus félelem Herrmann és Hitchcock
KRITIKA
• Csejdy András: Szívzűr Az élet sója
• Ardai Zoltán: Dögrovó Hárman hozzák a halált
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Latin vér
• Bori Erzsébet: Őrült város
• Halász Tamás: Veszettek
• Turcsányi Sándor: Sikoly
• Kis Anna: Gyilkos donor
• Turcsányi Sándor: Egyéjszakás kaland
• Hungler Tímea: Tűzvihar
• Mátyás Péter: Gyilkosok gyilkosa
• Hideg János: Blues Brothers 2000
• Tamás Amaryllis: Törökfürdő
• Békés Pál: Az ember, aki túl keveset tudott

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kvartett

Farkas András

 

Túlélni, bárhogyan is. Ösztönös hitvallása ez a film hősnőjének, az Isabelle Adjani által „gerincbizsergető” tökéllyel alakított martinique-i lánynak is, aki – a film szerint – 1927-ben Párizsban hirtelen magára marad (lengyel férjét üzérkedésért börtönbe csukják) –, s hogy megmeneküljön a nyomor testet alázó kiszolgáltatottságától, elfogadja egy fiatal tehetségeket „fölkaroló” angol házaspár – a férj által kezdeményezett – ajánlatát: lakjon náluk, s engedje meg, hogy eltartsák. A lány ezzel lelki kiszolgáltatottságra mond igent. Az anyagi rév árát a tisztesség határain vámolja a „jótékony” gátlástalanság. Az öregedő férj felesége szeme láttára, tudtával és biztatására (!) szeretőjévé teszi a lányt, aki – a túlélés genetikus parancsára talán? – őrült szerelemre lobban iránta, feledve sínylődő fegyenc férjét.

És ekkor szembekerül a létét meghatározó kérdésekkel: lehet-e szeretni a zsarnokot? A megalázót? A felelősséget nem ismerőt? A fennhéjázó gyávát, a látszatért rettegőt? Lehet-e szeretni a felesége által kitartott szubsztanciális nyárspolgárt, a mindent elárulót? Ha a minél könnyebb túlélés ezt követeli: akkor igen, válaszolja minden rezdülésével a lány. Joga van hozzá, főként mert ő az áldozat, s mert a tisztesség csak a tisztességes lét előfeltétele – s vannak „oly korok”, melyekben a tisztesség korántsem a túlélés záloga... De nincs joga hozzá. Nincs, mert a birkák értetlen türelme hozza el s legalizálja a farkasok idejét, a hiénák uralmát, mert megérdemli a sorsát az, aki a lázadást meg sem kísérelve önként ül kalodába, aki a jogtipráson föl se háborodva hajtja fejét mindenféle guillotine-ok alá. A lány a szertelen életvágyban, a meg nem gondolt szabadság-akarásban önmagát köti gúzsba, miközben cinkosává lesz a folytonos alázkodásban megszomorított s látszólag megnyomorított feleségnek, későn döbbenve rá: a házaspár együtt játszik az ő bőrére (a saját férje ellen is) ebben a „kvartettben”. Mégsem tagadja meg a „romlás virága”-létet: nem tud elszakadni a bomlasztó, ám könnyű és igéző romlottságtól.

Megcsalatottsága, elhagyatottsága tehát törvényszerű: ahogy a világválságok korszakaiban az alaptalan reménykedőké, az uzsorásaikat tisztelőké, a kisemmizőikre szavazóké is az – ezért jó ez a film.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6866