KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Frank Sinatra 1915–1998

• Schubert Gusztáv: Saint-Just Godard Utcakő és kamera
• Ludassy Mária: Harminc év után Párizsi tavasz
• Tillmann József A.: Dizájn és forradalom Németország '68-ban
• Hirsch Tibor: Kisgenerációk cifra nyomorúsága Jégvihar
MEDIAWAVE
• Kövesdy Gábor: A magyar ugaron Mediawave
• Csejdy András: Tartós hullám Mediawave
• Csejdy András: Kimodva, kimondatlan Beszélgetés Parti Nagy Lajossal

• Takács Ferenc: A Gonosz keresztútja: vámpír-western Vámpírok
• Pápai Zsolt: Mindenszentek éjszakája John Carpenter rémálmai
• N. N.: John Carpenter
• Varró Attila: X-ekták Idegenek az éjszakában
• Ágfalvi Attila: Don Luis esete Vérnősző Barommal és Éneklő Farkasszukával Buñuel és Kékszakáll
• N. N.: Lynch a Filmvilágban
• Horváth Antal Balázs: Johnnie Farragut történetei David Lynch: Hotelszoba
TELEVÍZÓ
• Gombár Csaba: Képszavazás Választási levelek
• Lengyel László: Képszavazás Választási levelek
FESZTIVÁL
• Báron György: A látás tökéletlensége San Francisco
FILMZENE
• Fáy Miklós: M, mint ember Greenaway és Mozart
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Levélpiszok Ponyvalevél
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Vérfagyasztó
• Halász Tamás: Életre-halálra
• Harmat György: Palmetto
• Hungler Tímea: Vad vágyak
• Petrányi Viktória: Szegény embert az amish húzza
• Vidovszky György: Balkáni törvények
• Tamás Amaryllis: A család szégyenei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A hegedűtanár

Forgács Nóra Kinga

Tudo que aprendemos juntos – brazil, 2015. Rendezte: Sérgio Machado. Írta: Antonio Ermirio de Moraes darabjából Marta Nehrig, Marcelo Gomes és Sérgio Machado. Kép: Marcelo Durst. Zene: Felipe de Souza. Szereplők: Lázaro Ramos (Laerte), Kaique Jesus (Samuel), Elzio Vieira (VR), Sandra Corveloni (Alzira). Gyártó: Gullane Filmes. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 112 perc.

 

Háromféle hozzáállás létezik a brazil nyomornegyedekkel kapcsolatban. Az egyik a romantikus: hol máshol születnének katarzissal szolgáló történetek, ha nem ezekben a városrészekben? A másik a racionális: komplex társadalmi és szociális problémák testesülnek meg egy-egy lakónegyedben. A harmadik pedig azt mondja: ha erre jársz, neked nem kedves a saját életed, inkább maradj távol.

A hegedűtanár voltaképpen az az állatorvosi ló, amelyiken mindegyik attitűd tetten érhető. A középpontban São Paulo Heliópolis nevű favelája áll. Az elnevezés csalóka fény, ez a város egyik legdurvább nyomornegyede, a napsugár csak tétova bizonytalansággal jut el az ott élőkhöz. A helyi iskolába járó gyerekeknek az jelenthet felemelkedést, ha az igényeikhez alkalmazkodó és az életükbe jól illeszkedő tehetségfejlesztő programmal találkoznak. És van egy fickó, aki vidékről, lentről jött (Brazíliában ez nem kétórás vonatozást, hanem egy szakadék két peremét jelenti), a szüleinek akar elsősorban bizonyítani, hogy profi zenekarban fog dolgozni elsőhegedűsként. Addig is hazudnia kell a főbérlőnek az anyagi helyzetéről, mivel São Paulo drága város. Nehéz ott megkapaszkodni. Ő lesz – kezdetben kényszerűségből – a tanár a gyerekek mellett.

Ami a két mesét egybegyúrja, az egy valóban létező közösség története. A São Paulo-i OSESP Orchestra a zene erejével integrálja a szegregációban, önként vállalt vagy kényszerű leszakadásban élő résztvevőit. Mindenki tanul. Egymástól. Nem feltétlenül a violinkulcs megrajzolását, vagy a helyes hangszertartást, hanem az egymásért való felelősség vállalását, mert ebből indul ki minden jó dolog, ha emberekről van szó. Sérgio Machado filmje ugyan a katarzis felé csábuló módon, de azt mondja: nem halsz bele, ha a szegénység, a veszőben lévő tehetséges fiatalok felé fordítod a fejed, és cserébe feladsz valamit. Mert a végén azt a valamit úgy is megnyered. Pont azáltal, hogy késznek bizonyultál a felelősségvállalásra. Machado munkája nyilvánvalóan egyszerűsítő és túlzottan optimista, ellenben magában rejti azt a fájdalmat, amiről megkerülhetetlenül beszélni kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12806