KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Frank Sinatra 1915–1998

• Schubert Gusztáv: Saint-Just Godard Utcakő és kamera
• Ludassy Mária: Harminc év után Párizsi tavasz
• Tillmann József A.: Dizájn és forradalom Németország '68-ban
• Hirsch Tibor: Kisgenerációk cifra nyomorúsága Jégvihar
MEDIAWAVE
• Kövesdy Gábor: A magyar ugaron Mediawave
• Csejdy András: Tartós hullám Mediawave
• Csejdy András: Kimodva, kimondatlan Beszélgetés Parti Nagy Lajossal

• Takács Ferenc: A Gonosz keresztútja: vámpír-western Vámpírok
• Pápai Zsolt: Mindenszentek éjszakája John Carpenter rémálmai
• N. N.: John Carpenter
• Varró Attila: X-ekták Idegenek az éjszakában
• Ágfalvi Attila: Don Luis esete Vérnősző Barommal és Éneklő Farkasszukával Buñuel és Kékszakáll
• N. N.: Lynch a Filmvilágban
• Horváth Antal Balázs: Johnnie Farragut történetei David Lynch: Hotelszoba
TELEVÍZÓ
• Gombár Csaba: Képszavazás Választási levelek
• Lengyel László: Képszavazás Választási levelek
FESZTIVÁL
• Báron György: A látás tökéletlensége San Francisco
FILMZENE
• Fáy Miklós: M, mint ember Greenaway és Mozart
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Levélpiszok Ponyvalevél
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Vérfagyasztó
• Halász Tamás: Életre-halálra
• Harmat György: Palmetto
• Hungler Tímea: Vad vágyak
• Petrányi Viktória: Szegény embert az amish húzza
• Vidovszky György: Balkáni törvények
• Tamás Amaryllis: A család szégyenei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Patriot

Halász Tamás

 

E cowboy-romantikológiai-hightech filmnek a főszereplője egy Wesley McLaren fantázianevű, in cognito indián orvosszakértő. Na most, ez olyan abszurd, mintha a kalocsai érseket Ülő Bikának hívnák. Ez a névdolog azonban csak egy apróság ennek a végtelenül, már-már parodisztikusan stupid filmnek a hibái közül. A Patriot (Hazafi) című alkotás főhőse W. M. tisztes, megözvegyült családapa (Steven Seagal mester adja), egy kilenc lakosú, romantikus montanai település saját útját járó orvosa, elesettek istápolója, korrumpálhatatlan erkölcsi csimborasszó, ám előtte az Államok elsőszámú bakteriológusa volt, akinek telefonszáma minden CIA-vezér noteszében ott pihen. Festői faházacskájában békésen kérődzik internet és kisborjú, a kertben jászol, faeke, sámándob. A pikareszk hegyek között éldegélő Marlboro Manek és Womanek dokija szomszédságában újfasiszta milícia leledzik, központjukat éppen bekeríti a különleges egység, vezetőjük, egy hájas, unszimpatikus military-ruhás gaz megadja magát, de ördögi cselt eszel ki. Titkos katonai raktárból lopott tömeggyilkos vírussal oltja be magát, zsebét teletömi ellenszérummal, és feltartott kezekkel az árulók (t. i. a további háromszázmillió amerikai) közé indul fertőzni. Tárgyalásán leköpi a bírót, aki pokoli kínok közt meghal, a járvány pedig viharosan terjedni kezd. Csillagos-sávos szuperkatonák lepik el a lenyűgöző tájat, Wesley doktor meg, lerántva enmagáról a leplet, nekidurálja magát, hogy megvédje az amerikai népet. A fertőzött falusiak számítógépes beteglistáján egyetlen személy vére mutat ellenállást a szerrel szemben, mégpedig a doktor édes kicsi lányáé, amit megcsapolás céljából a banda keresni indul (vérvád-motívum, mint olyan). McLarenék még jobban menekülőre veszik. A kaszás dühöng, a doki földalatti titkos laborba veszi be magát, fertőzött katonák közé, s magával hurcolja a két fős, romantikus montanai településről az ott, szintén visszavonultan élő bombázót, távoli rokonát Dr. Fehér Felhőt (sic!) is, aki úgy néz ki, mint a Happy Girls együttes frontleánya. Hatalmas küzdelmek árán, mintegy véletlenül rájönnek, hogy a Fehér Felhő által elhozott és az utolsó betegen alkalmazott ősi, nagypapa-féle indián gyógytea maga az ellenanyag. Ennyi a története ennek az újsághírekből, hazafias plakátokból és kollektív paranoiákból összefércelt művecskének. Érdemes megnézni: ritka élmény a mai világban, amikor az ember valóban nem hisz a szemének.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3903